Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 6. szám - Gion Nándor: Ez a nap a miénk (regény - VIII. rész)

kát elkapták a partizánok, napokig dühösen magyarázták nekik, hogy aljas bitorlók, amiért erre a tájékra mertek költözni. És a nagy lármázás végén kivégezték a férfiakat, csak az asszonyokat és a gyerekeket engedték tovább. Dániel Ferenc azonban életben maradt, évekkel később levelet kaptunk tóle, azt írta, hogy Tolna megyében egy sváb házba szállásolták be őket, termelőszövetkezetben dolgozik, a gyerekek szépen növekednek, az egész család jól van, télire talán meghízlalhatnak egy disznót. Örültünk ennek, mert nagyon sajnáltuk őket,amikor a nyikorgó szekéren végleg elmentek az utcánkból.

Az udvarban akkor már javában lobogott a tűz, bementünk valamennyien, néztük a perzselődő disznót, a két suhanc fürgén és ügyesen dolgozott, barnára pörkölték, aztán lemosták és tisztára kaparták a disznó bőrét, a késekkel is hozzáértően bántak, különösen Winkler Árpád, úgy szeletelte a húst, mint egy tapasztalt böllér. Lassan ránk esteledett, Rézi hatalmas kon- dérban paprikást főzött, sokan voltunk és kiéheztünk, mint a csángó gyerekek. Később még többen lettünk, mert átjött Szenei Bálint, hozott két kancsó bort, vele jött a korhely Rozmaring Bandi is, ők ketten is sokat ettek a paprikásból, a maradékot átvitték a kocsma vendégeinek. A többiek éjféltájt mentek haza, Rézi mindenkinek csomagolt a húsból, éjfélig a szőregi disznó elfogyott. Beney Antalnak és Winkler Árpádnak szóltam, hogy másnap hajnalban ismét jöjjenek el hozzánk.

El is jöttek még virradat előtt, és az ólból leszúrtunk még két disznót. Kicsit korai, de ez már szabályos disznóölés volt, kolbászt, hurkát készítettünk, kisütöttük a zsírt, a sonkákat pácba raktam, a szalonnát besóztam, a füstölőbe fűrészport hordtam. Ekkor már szürke felhők takarták el a napot. Estig dolgoztunk, és erre az estére nem hívtam vendégeket. Amikor besötétedett, a két legénykét elküldtem, én meg a szalmakazal mellett hozzáfogtam vermet ásni. Mélyen befúrtam a szalmakazal alá, Rézi a kiásott földet elhordta a rózsafái közé és a veteményes kertbe, szépen elegyengette. Két zsák lisztet, hat kiló sót, és egy bödön zsírt rejtettünk el a szalmakazal alatt. A verem bejáratát vastag fosznideszkával fedtem be és földet szórtam rá.

Az elkövetkező napokban rengeteg kolbászt, hurkát és tepertőt ettünk, meggyújtottam a fűrészport, a füstölőre a továbbiakban Rézi ügyelt, és lassanként a megfüstölt kolbászokat, sonkákat és szalonnát is a verembe hordta. A padlásra csak néhány szál kolbászt, egy hátsó sonkát és két oldal szalonnát vitt fel, azok a horogfán száradtak,a tepertőt és a hurkát a spájzban tartotta, ezt teleszájjal fogyasztottuk, és a szomszédokat is ezzel kínáltuk, ha esténként betértek hozzánk. Napközben én a csöndesedő határban lovagoltam. Csúnyán nézett ki a Devecser ezen az őszön, a kukoricát már letörték a parasztok, a szárkévék azonban még kúpokban álltak a földeken, pedig be kellett volna már hordani az udvarokba, közelgett a tél, be kellett fűteni a kemencékbe, a répaszedés ideje is elérkezett, a határ mégis elnéptelenedett, és a dűlőutakon olyan mély volt a sár, mint soha addig. Aztán egy napon teljesen megdermedt a süket csönd a bánatos felhők alatt, még a varjak sem károgtak.

A sáros dűlőútról láttam, hogy Török Ádám tanyája kapujában áll, rátámaszkodott az egyik oszlopra, kalapját a szemébe húzta, mint szegény Dániel Ferenc a nyikorgó szekéren, az elhanyagolt szántóföldeket nézte.

47