Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 6. szám - Csiki László: Az erkély (Színjáték két részben)
Olga: Gömb alakú, barátom. Tiszteljük mejg magunkat a pontos fogalmazással. Gömb. A legkevésbé sérthető forma. Én úgy érzem. Vagy csak képzelem. (Kálmán a jobb oldali ajtóhoz megy, benyitja, kiált.) Kálmán: Péter! Ide hozzám. Olga (féltő rémülettel): Ezt is maguk találták ki. A szembesítést. A vallatást. Az árulást. Miért akar még egyszer győzni, most? Kálmán: Tudnia kell, hol él, milyen világban, Olga mama. Segítek magának, Olga mama, higgye el, segítek. Olga (halkan): A hóhér igazít egy kicsit a kötélen. Isten éltessen, Mándokiné. (Péter jön, nyomában Anna, aki nevelőszülei révén ismeri Kálmánt, és ebben a zavarodott helyzetben örvend neki. Péter is felismeri, és átlátja a helyzetet: Olga tud a feljelentéséről.) Kálmán (Péterhez): Nahát! Mondja a szemébe. Anna: Kálmán bácsi! Még csak fél három. Ugye, nincs baj odabent? Kálmán: Annuska, ez felnőtt-dolog. Anna (önérzetesen): Ez az én otthonom. Még ha utálom is. Ideiglenesen itt állomásozó barátainknak pedig: dászvidányijá. A rivederci! Kálmán: Igazad van, hagyjuk máskorra. Úgysem gyerekeknek való. Öregasz- szonyoknak sem, persze. A többiek meg utálják. Olga: Ötig. Ötig véget kell érnie. (Péter, aki mindeddig mereven nézte Olgát, a leleplezésre várva, most készségesen lohol.) Péter: Aludhat a díványon, Olga mama. Anna beleegyezett. (Dicsekvőn.) A kedvemért. Kálmán (búcsúzik): Olga mama! Talán majd egyszer... jobb időkben. Megadjam a címemet? Olga: Tudom. Új Köztemető. Ha majd ott lesz, írja meg a parcellája számát. Kálmán: Olga mama, lehetséges, hogy ez a lakás mégiscsak magát illeti... Olga: Magától nem kell. Az életemet is szégyellem néha, csak mert maguk hagyták meg. Kálmán: Olga mama, megbocsájtani is tudni kell. Olga: Emlékezni is. (Anna, aki Pétertől értesülhetett egyről-másról, a család barátjához fordul.) Anna: Kálmán bá! Igaz, hogy ez a nő börtönben ült? Vagy csak megjátsza magát? Kálmán: Hagyjuk a múltat. Anna: Az ötvenhatos balhéért? Kálmán: Nézd, voltak ellenforradalmárok, akik... Anna (hihetetlenül kacag): Ez? Forradalmár? Kitől féltetek ti, Kálmán bá? Nem Petőfi Sándorné ez. Kálmán (lehetőleg könnyedén): Erre az egyre vigyázz. Ez még engem is képes volt megijeszteni. Egy kicsit. Anna (Olgához lép): Milyen volt az apám? Olga: A Kálmán bádat kérdezd, ő a halottkém. Anna: Mi-*, en volt az apám, amikor ott lógott a fán? Olga: Bi .osan olyan, mint egy halott ember. Anna: Nem láttam még halottat. Kálmán: Olga, most már nem kell mindenre válaszolnia. Olga: Szoktam. Olyan volt, mint az én felakasztott cellatársaim. De az enyéim nem féltek. Anna (Kálmánhoz): Ő mitől félt volna? 36
