Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 6. szám - Csiki László: Az erkély (Színjáték két részben)
doktor? Jó, jó, értem. Ki vagyok képezve mindenre. Neked fáj még? Időváltozásra például. Nem, nem kérdezem, nem telefonban. Én? Persze, itthon. A saját házamban. Itt vagyok én, Jóska, itt. Nézz meg. Biztosan szükségem van egy orvosra. De még ma. Ötig. (Olga leteszi a kagylót. Péter szánakozva, tehát némi fölénnyel figyeli a most az egyszer valóban elbizonytalanodott asszonyt.) Péter: Ami volt, elmúlt, Olga mama. Olga: Ne hidd. El ne hidd. Még nekem se. (Felkacag.) Látod,látod, nem figyeltem oda egy kicsit, és képtelenségek történnek a világban. (Komoly.) Azt képzeltem, megölték az unokámat. Borzasztó volt, mégis jó. A bosszúvágy életben tartott. És erre ő... Jóska, te bolond! Olyan boldog vagyok. (Már- már elsírja magát.) Olyan önző vagyok. Hatvankét éves vagyok. Péter: Hatvannégy. Olga: Péterke, főzz nekem egy kávét legalább. Nem szeretnék harc közben elaludni. Meg aztán szeretem is a kávét. Péter: Van ezeknek bőven. Még külföldi is. Ezeket még Bécsbe is kiengedik. Olga: Mándokiné mindig azt mondta: Ne nézz magasabbra a küblinél, mert beleesel. (Olga elégtétellel figyeli, hogy sikerült zavarba hoznia a kicsinyesen irigykedő' Pétert. A szerteszét heverő' bútorok között táblából, nem tudja, mihez fogjon. Végül belerúg egy székbe.) Olga: Az istenit! Minden az enyém. (Megtorpan.) Istenem! Tudod te, miért beszélek így. Nem kérek bocsánatot. Én azt is tudom, hogy nekem gyilkolni is szabad. És a mennybe jutok, ha van. (Felfigyel Péterre.) Itt vagy? Te les- kelődő! (A rúgástól fájó lábát mutatja.) De a lábam megint jó. Jobb, mint a Zsófiáé. (Jobbról Anna rohan be, lecövekel Olga előtt.) Anna: Kicsoda maga? Hogy merészel engem védelmezni, a saját otthonomban? Egy ilyen semmi kicsi vénasszony! Olga: Ártatlan vagy még. Azért nem tudod, hogy gonoszát gondolsz. (A lány megdöbben a kijelentéstől, elhalkul.) Anna: Akkor? Megmondja? Olga: A szüleidnek. Anna (keserűen): A szüleimnek! Olga: Nem akarlak bántani. Anna: Nem tud maga engem bántani. Annyit kaptam, fel se tűnne. Mit mond erre Mándokiné? Olga: Az már semmit. Evett, tömte magát és közben kacagott. Aztán félrenyelt. Mi a tanulság? Anna: Vagy eszel, vagy kacagsz. Olga: Egy frászt. A tanulság az, hogy nem mindegy, hol eszik vagy kacag az ember. Csak otthon lehet egyszerre a kettőt. (Anna leül a hevemre, Olga felcsattan.) Ott én alszom! Te visszamész a szüléidhez. Ott a helyed. Anna (megzavarodva, erőtlenül támad): A duma is ki van fizetve, mi? Olga (magyarázón mesél neki, tulajdonképpen okítja): Volt egy lányom. Katalinnak hívták. Szerettem, és azt hittem, ez elég, nem figyeltem rá. A szeretet sok mindent elfod. Az ember annyira eltelik attól, hogy ő szeret, nem veszi észre a másik boldogtalanságát. A kisebbik lányomat aztán gyötörtem, ahogy bírtam. De megtanult védekezni. Most biztonságban van. 30
