Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 6. szám - Csiki László: Az erkély (Színjáték két részben)

ta eldurvult valamelyest. Leteszi meglepően elegáns kis bőröndjét, régi fotelébe ül, szemügyre veszi az erkélyt és igyekszik nem elérzékenyülni. Magában beszél, mint ki megszokta magányos évei alatt.

Olga: Jól van. (Csendes diadallal.) Kapjátok be! Gyó'ztünk. (Hosszú csend után kuncogni kezd.) Hogy képzelheti egy börtönó'r, hogy tovább bírja egy fe- gyencnél? Ez tizedes! (Csend, majd kiált.) Péter! Péterke! (Figyelőzik, maga elé beszél.) Eltek még? Látjátok, hogy süt a nap? Látjátok Istent? Tudjátok, hogy olcsóbb lett a zsömle? Vagy drágább? (Kinyitja kis bőröndjét, meghatározatlan állagú ételt szed elő, majszolja.) Azt mondja Mándokiné, a hülye vamzer, nem lehet megöregedni. Egy nóLól vitriollal sem lehet kiirtani a pinát. (Kacag, az élcen vagy az emléken.) Bözsi meg úgy markolta azt a feszületet... Úgy, úgy. (Állkapcsa megmerevedik, majd kemény tárgyat piszkál elő a szájából.) Ebbe belesütötték a vasfűrészt. Az összes pék velünk van, Péterke.

(Jobbról, holmiját karolva, lófarok-frizurás, halásznadrágos lány rohan be: Anna. Durcás, sőt sértett: éppen kiköltözik a nevelőszüleitől. Olgára ügyet sem vet, reflex-szerűen odaköszön neki: Csókolom. Nyomában két fiatalember, az ajtón nehezen átszuszakolva, díványt cipel ki az erkélyre.)

Anna: Tegyétek az ablak alá.

I. ifjú: Befagy ott neked a télen.

Anna: Van ki elsirasson. Hadd élvezzék a gyászoló szülő' szerepét. Elvezzenek valamit végre.

II. ifjú: Neked még dísztemetésed is lehet.

Anna: Még lőhetnek is. Én leszek a szocialista építés áldozata... Rájuk hagyom az árvasági segélyemet.

(Az ifjak helyére teszik a díványt, Anna rászórja holmiját, mindhárman kimennek. Olga feltúrja a lány ruhaneműjét, kiemel egy bugyit és megcsodálja.)

Olga: Kisebbek lettek a nadrágok. De a fenekek maradtak.

(Az ifjak támlás székeket hoznak, Anna könyveket. I. ifjú megkerüli Olgát.)

I. ifjú: Bocs, mama. Nyomuljon odább.

(Az ifjak újabb bútordarabokért mennek, ki-be járva lassan már-már elba- rikádozzák Olgát. Anna eközben rendezget és beszél hozzá: sértett dühében az első embernek, bárkinek.)

Anna: Mit szól, öreg harcos? Azért a pénzért megéri nekik. Egy katona-árvának ma jó az árfolyama. Annál magasabb, minél magasabbra lógatták fel az apját. Azt megéri örökbe fogadni.

Olga: Láttam egyszer, Bécsben, dögló'dött egy szamár. Összeszaladtak a népek, és felkelés lett belőle.

Anna: Hát azt azért nem. De jó a gázsi a szüló'i szerepért. Az atyai pofon is eló're ki van fizetve, mi? Biztosan számlázzák a pártközpontban, darabonként? Maga a díjbeszedő'?

Olga (kezét nyújtja): Isten hozott a bolondokházában.

Anna (nem ad kezet): Fogdossák csak egymást, „harcosok”. Meg a szamarukat.

Olga: Mándokiné minden reggel azt énekelte: „Harapj a kezedbe, az lesz a jó falat”.

Anna: Hadd fájjon. Érezd, hogy élsz.

Olga: Akinek a foga fáj, tartsa nyelvét rajta. Mándokiné szerint.

Anna: Akinek mindene fáj, harapja le a nyelvét. Én!

Olga: Akinek több a foga, mint a szeme, fáj annak a látás. Szintén Mándokiné.

26