Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 6. szám - Csiki László: Az erkély (Színjáték két részben)
hez. Csak mert árva vagy. Nem olyan nagy érdem az. Én is árva vgyok. De te lelöveted magad, ezekkel! Ottókám azért odavett volna hozzánk, ha kéred. Lett volna legalább valakink. De te... Te fogod magad, és elmész világgá. És belekeveredsz. Most meg... Hallod, amit mondok? (József félájult.) Olga (a telefonba): Halló, doktor! Juci (a telefonra): Most az egyszer tévedtél. Működik. Olga: Későn kapcsolt. (A kagylóba.) Nem aludt? Ki tud ilyenkor, ki tud? Én tudok. Azért hívom ilyen késón, mert elestem a fürdőkádban. Akkor fürdők, amikor akarok. Lehet, hogy eltört a karom, nem tudom. Idejönne? Úgy készüljön, hogy nyílt törés, stoppolnia kell. Hozzon hozzávalót. És híreket! Pá, pá! (A többiekhez.) Ti aludjatok. Ti nem vagyok itt. Juci: De a János... Olga: A délceg ezerkilencszáznegyvenegyes. Juci: Csak nehogy negyvenöt legyen. Olga: Vagy hét. Ottó (az egyedüli, aki érti, vagy érteni véli a két asszony szám-játékát): Ötvenhárom. Az se volt rossz. Juci: Ötvehárom-e? Magának, lehet. Zsófia (tüntetőleg simogatja Józsefet): Lelkem, lelkem, veled itt nem törődik senki. Meghalhatsz te ezektől. Mutasd is meg nekik, milyen az. Sírjanak csak! Péter: Rosszul vagyok. Beengedem a doktort. (Péter jobbra ki. A következő jelenet a várakozás és a bizonytalanság feszültségében játszódik. A maga módján mindenki segíteni akar a sebesültön, és a kibeszéléssel talán saját magán is.) József (felímedik): Olga mama! Meglőttek. Olga: Meglőttek, fiam. József: Súlyos? Olga: Súlyos. De jön a doktor. József: Miért lőttek meg? Olga: Haggyad, Jóska. Ne bántsd magad. József: Szomorú vagy, Olga mama? Olga: Haragszom, Jóska. Dühös vagyok. József: Akkor jó. Akkor nekik végük. (Ottó közelebb lép a sebesülthöz.) Ottó: A mieink voltak azok? Az ... enyéim? Olga: Naná. Nem is ő lőtt saját magára. Zsófia: Az ilyen túlérzékeny kamaszok megtehetik. Egyszer még nekem is eszembe jutott. Ottó: Kár, hogy nincs elég eszed. Megtehetted volna. Zsófia: Látja, mama, milyen? Kommunista! Olga: Nem vagy te olyan fontos most, hogy megsértődhess. Zsófia: De éppen azok, az elvtársai, elkapják egyszer. Mert annak sem valódi. Ottó (Józsefhez)'. Az enyéim lőttek, ugye? Akkor pedig a vesztüket érzik. Félnek. Egymástól is félnek. Még tőlem is félnek. Elhiszed? Én meg tőlük féltem. Bármelyik éjjel jöhettek volna. De nem találtak volna. Mit képzelsz, miért tartottam én szeretőt? Kellett nekem, olyan drágán? Csakhogy nála aludtam, amikor féltem. Reggel meg bekísért a hivatalba és ott ült velem egész nap. Jó állása volt. Szemtanú. Védőőrizet. És az állam fizette. Jó, mi? Miért nem kacagsz, Jóska? Kacagj, most már szabad. Ne ájulj el. 20
