Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 6. szám - Határ Győző: Ibolya

kótelepet építünk és a tetőteraszos ékszerdobozokra van elég újgazdag karvalykapitalista reflektáns, márpedig van, akkor sokkal jobban megtalálja számítását a Nemzeti Műemlékvédelem, kivált hogyha az élére rakott bérjövedelmet a newyorki tőzsdén dél-afrikai gyémántbánya-részvényekbe fektetjük és a kamatos-kamatot azsiotázzsal megduplázzuk. Előrelátónak kell lenni, barátocskám, és főleg lényeglátónak', tudni, hogy mikor mi a lényeg. Mert ez az egy, amiről soha nem szabad megfeledkeznünk. A lényegről.

Amikor ezzel fejbeverték, Sümeghy Kázmér még nem tudta, hogy az igazi kupánvágás csak most következik. Alighogy leverten lefele lengedezett a volt Koronaőrség palotájának külső, sok karú díszlépcsőjén, s ahogy pihenő- ről-pihenőre mindegyre nehezebb szívvel ereszkedett alá, kivel találkozott, kivel nem — mert vannak ilyen sorsszerű véletlen találkozások! — aki kitalálja, rohamsisakot kap ajándékba.

Ibolyával. Egy olyan Ibolyával, aki mindjárt a lényegre tér.- Ne is haragudjon, Kázmérka, de így kellett döntenem. Döntöttem: maga ellen. Döntésem - „Döntésem”?! Angyalkám! Szívem! Miféle beszédek ezek...?- Megmásíthatatlan. Maga mindig a lényegen lovagol és nekem ebből elegem van. Vegye tudomásul.- Én?! Soha-de-soha nem feledkeztem meg a lényegről: tudom a kötelességem.- Hiszen éppen erről van szó. Büszkén vállalom a lányanyaságot. Én hozom a világra, ő az enyém. Gondom lesz rá, hogy soha nem tudja meg a szégyent, ki volt az apja.- De Ibiké! Ézt nem teheti velem! Mi, akik oly egybevágólagosan, oly lényegbevágólagosan egyek voltunk...! - Végeztünk. Elvágólagosán.

(álom: 1994 12 14)

7