Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 5. szám - Tóth István: Az egzotikum

A Katona József Társaság és a Forrás Szerkesztősége ifjúsági irodalmi pályázata A pályázatra 71 fiatal küldte be pályamunkáját. 53-an verseiket, 18-an prózai művüket küldték be. Igen sokszínűnek tartjuk a pályázatot, műfaji és formai tekintetben is. Örömmel állapítjuk meg, hogy az ország legkülönbö­zőbb helyeiről (Debrecentől Kisvárdáig) kaptunk kéziratokat, só't a határain­kon túlról is jelentkeztek néhányan (pl. Szlovákia, Erdély). A díjazott versek írói: Czire Alpár (Székelykeresztúr), Jenei Zsuzsa (Debrecen), Oláh Rita (Kiskunhalas), Csupor Antal (Kecskemét), Rágyánszky János (Kecskemét), Szabó Bernadett (Kecskemét), Vasvári Sarolta (Kecskemét). Verseikért a következők dicséretet érdemelnek: Lelkes Judit (Tatabánya), Csernyánszky Gábor (Kisvárda), Pári Mirella (Baja), Szászok Katalin (Buzita, Szlovákia), Csőke Zoltán (Kiskunhalas). A prózai művek szerzői közül a következőket díjaztuk: Gajdó Ágnes (Előszállás), Balogh Tamás (Gyomaendrőd), Hangodi Titanilla (Kecskemét), Kolozsvári László (álnév) (Szeged). Dicséretet érdemel prózai művéért: Radnóti István (Paks), Pásti Csaba (Debrecen). Az elbírálásban részt vettek: Dobozi Eszter, Komáromi Attila. Szekér Endre. Kecskemét, 1997. március 19-én. \ 112

Next

/
Thumbnails
Contents