Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 5. szám - Tóth István: Az egzotikum

meg a magyar csapatok az első bécsi döntés (1938. november 2.) után a Cseh- Szlovákia keretein belül megmaradt Kárpátalját, melyet az ukrán orientációjú németbarát Volosin-kormány az 1939. március 15-i huszti nemzetgyűlésen (szojm) Kárpát-Ukrajna néven önálló államnak kiáltott ki, majd közvetlenül a proklamáció után az akkor Romániához tartozó Máramarosszigetre majd Kolozsvárra, onnan pedig a korabeli Jugoszláviába (Zágráb) menekült.

A magyar vérszem. Amint azt John Lukacs is említi, a terület 1918-ig (helyesebben 1919-ig) Magyarországhoz tartozott. Tegyük még hozzá: a magyar honfoglalástól és az államalapítástól kezdve megszakítás nélkül. A Saint- Germain-en Lay-ben 1919. szeptember 10-én megkötött szerződés értelmében széleskörű autonómia ígéretével a térséget Csehszlovákiához csatolták. A két világháború közötti hivatalos magyar álláspont a békeszerződésben elszenvedett sérelmek korrigálása volt, s ezek között természetesen a terület revízió követelése kiemelten is szerepelt. A korabeli kommunikációs lehetőségek között a magyarországi propaganda ezt sugallta a szomszédos országok magyarságának, amelynek tömegei az idegen fennhatóságot egyébként is átmeneti állapotnak tekintették. Kétségtelen, hogy az etnikai alapon végrehajtott első bécsi döntés után a a maradék Cseh-Szlovákiában az autonóm tartomány jogállását elnyert Podkarpatská Rusban a magyarok szórványokban és szigetekben (Nagyszőllős, Técső, Visk, Huszt, Aknaszlatina, Rahó, Kőrösmező stb.) éltek. A berlini szovjetellenes tervekben néhány hónapig afféle ukrán Piemontként élt az „önálló” Kárpát-Ukrajna, ám Cseh-Szlovákia szétverésekor, az „önálló” Szlovákia létrejöttekor, az önjelölt törpeállam támogatása elvesztette értelmét. Az 1939 márciusában Magyarország, Szlovákia és Románia között elterülő, a német támogatást elveszítő államocskának nem sok választása maradt. A Máramarosszigetre menekülő Volosin Ágoston ugyan tett egy tétova ajánlatot Romániának kimúlt országa megszállására, ám a területi hódításoktól amúgy nem idegenkedő Bukarest ekkor szerfölött óvatos volt. A későbbi birtokbavevőt, a Szovjetuniót ekkor még Lengyelország választotta el az 1944 őszén már „ősi ukrán földnek” nevezett területtől, de akkoriban Sztálin, ahogy egy korabeli angol karikatúra mutatja, egyébként is a Hitlerrel kötendő nászával volt elfoglalva. Magyarországnak e térségre történelmi jogai voltak, s ezekkel élni is kívánt. Nem tagadható, hogy a csehszlovák megszállás alatt átgondolt politikai koncepció jegyében kitermelődött egy ukrán érzelmű magyarellenes helyi elit, a magyar katonai bevonulást kísérő szórványos vezetésétől elhagyott államocskának egyszerűen nem volt más lehetősége, mint elfogadni a magyar fennhatóságot.

...babonás és elmaradott... A jelzők a Normandiát és a Góbi sivatagot összevető kontextusban hatásosan hangzanak. Ám, ha kísérletet teszünk az ezen a tájon született magyar, ruszin, román népi- és magaskultúra produktumaira, e kétségkívül peremvidéken fekvő térség lakóinak nincs okuk panaszra.

Nyugati könyvtárakat is ismerő történészeink és kutatóink visszatérő panasza, hogy az említett bibliotékákban szomszédaink magyarellenes torzító propagandaanyagokat helyeznek el. Sajnálatos, hogy a nálunk született történelmi munkák világnyelvekre fordítva kevésbé vannak jelen ezekben a könyvtárakban. Még sajnálatosabb azonban, hogy a torz információk számát kiváló magyar történészek is gyarapítják.

110