Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5. szám - Szürti Miklós: Szocializáció a szovjet hadseregben
A kaszton belüli hierarchiákban történő felemelkedésre többféle jogalap van. Az első a belevaló .altiszté, aki a hadsereg érvényes etikettjének megfelelően tudja realizálni a „hatalomhoz való akaratát”. Azok akik a közvetlen kommersz- filmek „keményfiúi” szerepét eljátsszák rangjelzéssel, vagy anélkül. Ugyanazon filmek szadista bandavezéreivel együtt. Ez a réteg saját jogon a tisztikar véleményétől függetlenül gyakorolja jogait. Valamivel alacsonyabbrendűnek számítanak a hadseregbéli árnyékgazdaság kulcspozíciói, mint a raktárosok, szakácsok, kiszolgáló egységek, gépkocsivezetői, villanyszerelői stb. Röviden azok, akik a civil szféra számára is értékes anyagokat, valamint a legénység presztizsfogyasztásához szükséges kellékeket kezelik. A tisztikar és a felső kasztok presztizsigényei keresleti piacot eredményeznek. A két lehetséges forrás: a sorállomány páriakosztja jövedelmeinek átirányítása, és a hadsereg raktári készleteinek megcsapolása. Hogy a fiatal katona otthonról kapott csomagja, vagy a megkapott új felszerelése szabadrablás tárgya, ez az eddigiek alapján magától értetődő lehet. A másik forráson eléggé egyenlőtlenül osztozik a tisztikar és a sorállomány gazdasági elitje. A tisztek igényei sokkal nagyobbak, így aztán ami ellopható és eladható a civil szférában, azt ellopják és eladják. A sorállomány képviselőinek csak annyit hagynak, amennyit a nélkülözhetetlen asszisztálás fejében feltétlenül juttatniuk kell nekik. Még egy kivételezett réteg létezik, az írnoké. Többnyire afféle csicskási szerepet is betöltenek főnökeik mellett. Az ő presztízsük alacsonyabb az előző két kategóriához képest. A saját kaszton belüli kiemelkedés lehetőségei termelik a hadsereg értékrendjét. ANTIINTELLEKTUALIZMUS. A hadsereg működésének elkerülhetetlen velejárója. Először is egy értelmiségi háttér (kivéve a mérnöki tudományok néhány ágát) semelyik elismert hierarchiában nem ad jó kiindulási adottságokat a felemelkedéshez. Az értelmiségi már csak ezen okból is ritkán kerül köztiszteletnek örvendő pozícióba. Rosszabb esetben megpróbálja „játszani az eszét”, amivel aztán könnyen az elemi kasztszolidaritásból is kigolyózhatja magát. Bármiféle elemzőkritikai hozzállás a szolgálathoz, annak megítéléséhez: ezek a személyi állomány egészének méltóságát sértik. Teljesen logikus tehát a totális ellenszenv, amivel az intellektuális attitűdöt kezelik a hadseregben. És miért változatnának a beállítottságukon azok, akik már leszereltek? A „SZOCIÁLIS VÉDŐHÁLÓ” alatt. A katonákon kialakított önértékelés tehát csoport és reflektív jellegű. Önbecsülését az adja, hogy a létező kasztok közül a magasabb rendűhöz tartozik. A mentális komfortot fokozza, ha ezenbelül is valamelyik ranglétrán sikerül előrejutni. Igaz ez fordítva is, vagyis az alacsonyabb kasztokon belüli helyezkedésre. A státuszcsoportok átlagos tagjainál az átlag alattiak létezése hat jól a közérzetre. Mindegyik behívott korosztályban vannak ugyanis olyanok, akik bírják a rájuk nehezdő nyomást és elengedik magukat. Afféle apátiában tűrik, ami történik velük, nem törődve az etikettel. Először a páriáknak jön jól, hogy még náluk is van alávalóbb. Utána az öregek nyugtázzák jólesően, hogy lám, azért személyes érdem is az, hogy a felső kasztba tartozhatnak. KONFLIKTUSMENEDZSELÉS. Az íratlan szaabályok keveset hagynak az egyéni belátásra. A szerepeket nem kell kitalálni, alakítani, hanem csak beléjük kell tanulni. A forgatókönyvek részletesek. Csak a szerepbeosztásnál lehetnek némi viták. A kaszton belül el kell dönteni, kié legyen az elsőbbség. Ez többnyire magától kialakul. A konfliktusok általában nem éleződnek verekedésig, hiszen 68
