Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 5. szám - Szürti Miklós: Szocializáció a szovjet hadseregben
A hadseregben az emberek és embercsoportok közötti érintkezések mesterségesek. Ami a legszembeötlőbb, azok a szigorúan formalizált, a felsó'ségek tekintélyét alátámasztó hierarchikus viszonyok. Egyszerűbben szólva a katonai fegyelem. A fegyelem és a magasabb rangoknak való feltétlen engedelmesség alapfeltétele egy háború sikeres megvívásának. Tehát a hadihelyzet beköszönte előtt ki kell alakítani a megfelelő szervezetet és beidegződéseket. De épp ennyire szükség van a fegyelemre azért is, hogy egyáltalán fenntartható legyen a hadsereg békeidőben. A következő jellegzetes vonás az emberi érintkezések mennyiségének és sokféleségének lecsökkenése. Az egyén behatárolt területen ugyanazokkal az emberekkel kerül kontaktusba, akik ráadásul nagyon hasonlítanak egymásra: ugyanazt az egyenruhát viselő, egy korosztályhoz tartozó férfiak. Az egyszerűsített viszonyok egyszerűsített szerepeket követelnek meg. A hadseregbe kerülő egyén elidegenedik önmagától, hiszen társadalmi viszonyaiban kizárólag mint katona szerepel. A hadsereg minden percet lefoglal, eltérően más alrendszertől, amelyek kénytelen egymással, sőt az életvilággal is (Habermas szerint) osztozni az ember idején. Az egyén helyzetét a „katona” szerep, annak rangja, beosztása, funkciója határozza meg, amelyekhez képest a civil szférából hozott tulajdonságai elvileg irrelevánsak (azok lennének, ha létezne tökéletes hadsereg, tökéletes katonákkal). Egy egzisztencialista, vagy egy neo- marxista azt mondhatná, hogy a katonai szolgálatot teljesítő ember az elidegenedés folyamatának csúcspontja és netovábbja. Az egyszerűsített szerepeknek, amelyeket katonává redukált egyének játszanak, értelemszerűen kell, hogy ismétlődjenek a katonai szolgálat alatt. Egymást követő kisebb-nagyobb ciklusok keletkeznek, amelyek közül némelyik több százszor, némelyik egyszer-kétszer ismétlődik meg. A „varázshegy” effektust nemcsak szanatóriumokban lehet kipróbálni. AMI A SZOVJET HADSEREGET MEGKÜLÖNBÖZTETI... az a szélmalom vitorláit forgató motor fajtája. Egy társadalmat nem annyira haderejének szolgálati szabályzatai jellemeznek, hanem ahogyan elérik azok betartását. Hogyan lehet rávenni egy normális ember, hogy elviseljen egy ilyen közeget? Két módszert lehet alkalmazni és azok kombinációját. Az egyik: lazítani a hadsereg belső logikáján és a szolgálatot töltő egyénnek lehetőséget biztosítani, hogy bizonyos időre és bizonyos vonatkozásban visszaváltozzon civillé. A másik: alkalmazni az adott társadalom bevett jutalmazási-büntetési módszerét, például a modern társadalmak esetében megfizetni az aktivitásnak ezt a fajtáját, mint egy szemetesét vagy ügyvédét. A kafkai fokozatú irrealizmus elviselésében nagy szerepet játszik még az a gyakorlat, amivel egy társadalom képes ellátni hadköteles korú tagjait a bürokratikus közeg viszonyaihoz való alkalmazkodásban. A szovjet hadsereg esetében egyik sem jöhet szóba. A piaci viszonyok nem érvényesülnek a társadalom egészét illetően, tehát a hadseregben sem. Egy állam, amely tagjai totális ellenőrzésére törekszik, miért engedne a magáéból pont egy ilyen szférában. A porosz rendszerű bürokratizáció (ahogy azt Weber kifejtette) a modernizáció terméke így működésképtelen egy a premodern korban ragadt társadalomban. Ezen az a körülmény sem változtat, hogy a tisztikar ideálja, a vágyálmainak tárgya a porosz minta. A szovjet hadsereget a kényszerítésnek egy különleges formája az „öregbaka-rendszer” tartja működésben. Lényege, hogy a hatalom-koncentráció a nemzedéki elv szerint megy végbe. A szolgálatuk második felében járó katonák abszolút hatalmat nyernek az első évben járók fölött. Az öregbaka-rendszer a 62
