Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 4. szám - Szigeti Csaba: Névsorolvasás (avagy a szövegközötti személyesség)

Szigeti Csaba

Névsorolvasás

avagy a szövegközötti személyesség

(Bevezető)

JL VJ- egpróbálom előbb szigorúan, majd lazán meghatározni a tárgyat. De előtte talán szólni kell a tárgymeghatározásról magáról. Másfél évvel ezelőtt megjelent volt egy könyv, költő írta esszékötet, de itt most használjuk inkább a semleges szerző szót. A kötet szerzője tehát Kovács András Ferenc, kiadója a Korunk Baráti Társaság (Kolozsvár, 1995), címe Scintilla animae, azaz Lélek- szikra, az idézetes cím Meister Eck(e)hardt-tól való, és a szövegközöttiség alakító működtetése szempontjából lényeges, hogy már a cím idézőjelek nélküli idézet. Érdekes könyv — mondom (holott úgy tűnik, a kritika nem figyelt föl rá túlságosan, de ez mit sem von vissza az érdekesség számomra adott tényéből).

E meglehetősen ostoba kijelentés természetesen meglelheti alapjait, mióta a posztmodern keresztapja, Jean-Francois Lyotard, egyik esszéjében az „érdekes” jelzőt a Nagy Esztétikai Minőségek — úgymint a Fenséges, a Groteszk, a Komikus, a Tragikus stb. — szintjére emelte, sajnos, vélhetőleg teljes joggal (in: u.ő: Les moralitás postmodernes, Galilée, Paris, 1993, 49-61.p.). ,,'C' est intéressant',,, már tudniilik a szóbanforgó kötet, valamint a lélek szikrája. Mert az érdekes, mint esztétikai kategória csak roppant bonyolultan és egyszerre nagyon közvetlen módon lelheti föl önnön gondolati megalapozását, sugallja a francia mester, általam beláthatóan helyesen. Egyébként szűkén nem beszél másról, mint a kulturális piacon belüli vásárlói szempontról, megveszem, ami érdekel, mert érdekes, s e vásárlással, e fogyasztással tovább erősítem a kulturális érdekesség) önkiépítő, vagy ha úgy tetszik, birtoklói és bekebelező, önmagát gerjesztő természetét. Világosan érzékelhető, hogy az elmúlt évtizedben (kezdetben csigalassúan) beinduló érdeklődés e kötet szerzőjének költeményeit illetően mostanra már a lyotard-i intéressant csapdájában van benne, azaz a mintegy két évtizede formálódó és két évtizede naponta képlékeny valamit már mint beállt és rögzült jelenséget fogja fel a kortárs kritika, az érdekességet és az érdeklődést pedig olykor azzal kísérli meg biztosítani (bizonyítani), hogy a költeményekben megképződő személyiséget a tágan felfogott modernizmus utáni pozícióban gondolja el és értelmezi. Én szeretném egy másik értelmezés alternatíváját körvonalazni. Ha úgy tetszik, vissza szeretnék venni a posztból, valamelyest.

68