Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 4. szám - Kántor Lajos: Ó Trenszilvéniában
De megvagyunk még. Majdnem megvagyunk - köszönjük, sajnos, változatlanul... Kinézünk most az Alma Mater ablakán, kibámulunk, mint nyelv alól a bánat... A záró rész, a természetrajzi szertárt, az ó'si, hagyományőrző' iskolák elmaradhatatlan természetrajzi szertárát - itt: a spirituszba tett történelmet! - nevesítő' sorok már nemcsak az ékezet, a szavak, a nyelv kopását panaszolják, hanem a gerincét is. A szertári csontváz, a kattogó állkapocs és a „megbűnhó'dte már” összekapcsolódik, új metaforába. Állkapcsa klattyog: folyton énekel. Lazultan bár, de rendületlenül. Vert hadunk csonthalmain győzedelmi ének. Balsors, akit régen tép: János, lát a Tekintetes Úr! Lát Kölcsey Ferenc, mert szertenézett, s nem leié - újra lehajtja fejét, lehanyatlik a lélek... (A megszólított János az iskolai portás, aki eladta a rossz gerincét, s így lett, e versben - és a Balsorsban - halhatatlan...) A legújabb, 1996-os példa KAF irodalmi, történelmi, irodalomtörténeti játékaira — és úgy gondolom, mindmáig az egyik legnagyobb vers-vállalkozása: a Szabédi szimfónia (Korunk, 1996.8.sz.), amely eló'ször a szabédi unitárius templomban hangzott el, mint „epicédium” az 1907 és 1959 között élt erdélyi költő' emlékére. Az antik lírai műfaj (műforma) virágkora a hellenisztikus kor s a római irodalom arany- és ezüstkora (Horatius, Propertius); a reneszánszban és a barokkban élte másodvirágzását, a barokk korban eró'teljes feudálisarisztokratikus tendenciák szolgálatában (Világirodalmi Lexikon 2.11.47.). Folklorisztikus formájában temetési ének, tágabb értelemben a gyászelégiát és a sírepigrammát is magában foglalja — írja a lexikoncikk. Kovács András Ferenc számára a vallomás alkalma: költó'-eló'dei, Székely János, Szilágyi Domokos után ó' sem kerülheti meg, hogy ne szóljon Szabédi Lászlóról (noha Szabédi öngyilkosságának napján mínusz háromhónapos volt). És teszi ezt a legméltóbb módon: a legjelentó'sebb Szabédi-vers, A szabédi Nagyréten (1936) versformájában, lelkiismeretesen betartva a ritmus- és rímképletet, végig a 25 (kilencsoros) szakaszon, mindössze eggyel, a Kódéval toldva meg az eredeti szerkezetet. Ez a plusz egy így hangzik: És a sor folytatása — mert itt a lényeg: És még mennyi kín vár: Fut tovább a sínpár Erdélyi éjszakákban - Tajtékos ködbe vész, Ki volt örök egész, Részenként vész magában - Megváltó gondolat Vakvágányon tolat Holt költők szép agyában. 56
