Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 2. szám - V. Király István: Tiltott vagy titkos állományok? (Fogalmi vázlat a romániai titkos könyvtári állományokról

könyvégetések borzalmait is. Az Inkvizíció is a tiltott nyomtatványok forgalmat a nyilvános tilalmi indexek alapján követte nyomon és büntette.

De éppen ez magyarázza meg azt is, hogy miért nem szerepel a „titkos könyvtári állomány” terminusa a könyvtártudományi szótárakban és enciklopédiákban: a Nyugat ugyanis nem szembesült a jelenséggel, a Kelet számára az pedig tabu volt. Annál fontosabb azonban, hogy amikor ma a probléma mégiscsak hozzáférhetővé vált, akkor annak a vizsgálatát az új kérdések által megkövetelt mélységgel és következetességgel végezzük el.

A fentebbi elemzések nyomán tehát a „titkos állományok” terminusát úgy határozhatjuk meg, mint a nyomtatványok titkos tilalma által és révén keletkezett könyvtári állományokat.

Ezt a meghatározást tüzetesebben is elemezni kell. Az ugyanis egy teljesen új elemet emel be a titok kommunista fogalmának a jogi vonatkozásai elemzésének a fénykörébe. A titok és a szocializmus viszonyának szentelt korábbi tanulmányunkban ugyanis azt láttuk, hogy a tipikusan szocialista államtitok-törvénykezés a maga legátfogóbb szintjén sem vonatkozott mindeddig másra és többre, mint a „nem eleve a nyilvánosságnak címzett” adatok tömkelegére. A titkos könyvtári állományok esetében azonban kiadványokról vagyis eleve a nyilvánosságnak szánt és termelt „tárgyakról” van szó. Ezek azok, amelyek itt titkosítódnak, vagyis a titok hatáskörébe vonódnak. Hogyan lehetséges ez?

Tulajdonképpeni értelmében kiadványok nem lehetnek titkosak. Következésképpen a tilalom titkos mivolta az, ami azokat megragadja és a titok zónájába vonszolja. A titkos könyvtári állományok tematikája ezért ismét visszaküld a titok nyilvános jogi szabályozóihoz, és arra kötelez, hogy a kérdést egy olyan szempontból bontsuk tovább, amelyet azok eredetileg nem engedtek megnyilatkozni. És ebben a minőségében a titkos állományok tematikája kitüntetett szerephez jut, úgy a titok és a szocializmus viszonyának, mint magának a titok kategóriájának a problemati- zálásában. Ugyanis a titok és a nyilvánosság viszonyának a legvégsőbb kategoriális horizontjait jelenítik meg.

Kimondottan a nyilvánosságnak szánt és a nyilvánosság részére elkészített „tárgyak” csak akkor, ott és úgy vonhatók bebiztosított módon titkos tilalmak hatáskörébe, ahol és amikor ezek a tilalmak már a titoknak magának az absztrakciós határait képviselik.

Újra fel kell tehát elevenítenünk és el kell mélyítenünk a titok jogi szabályozói szellemének az elemzését és azt ott kell folytatnunk, ahol abbamaradt. Ott ugyanis azt láttuk, hogy végül is - egy alacsonyabb fokon - „bármilyen nem eleve a nyilvánosságnak szánt adat vagy információ”, államtitokká vált. Azt is megállapítottuk, hogy ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy minden nem a nyilvánosságnak címzett adat voltaképpen államtitokká vált. A titkos állományok kérdésének az elemzése azonban arra ösztönöz, hogy belássuk azt, hogy távolról sem ez a „bármilyen” terminus értelmezésének az egyetlen iránya. Hiszen ezek szerint a „bármilyen” nem csupán „összest” jelent, hanem szükség szerint kimondottan „bármit” vagyis „bármelyiket”, „bármikort” és „bárhogyant” is. Azt is fontos hangsúlyozni, hogy ezt az értelmét a „bármilyen” terminus egyáltalán nem a kommunista szabályozáson kívülről, hanem éppen e törvénykezés szelleméből eredendően nyeri el. Ugyanis maguknak a titok szabályozóinak az államtitkok nyilvános és üres tilalomformájává való változtatásával, a szocializmus lényegében a társadalom nyilvános életének az egészét is a titok kategóriájának a rendelkezésére bocsátja. A szocializmusban ezért valóban „bármi” betiltható titokban és bármi — még a lényegük szerint a legnyilvá- nosabb tényezők is - a titok kategóriájának a hatáskörébe vonhatók.

72