Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 2. szám - Bogdán László: Másnap (elbeszélés)
Bogdán László Másnap Eltikkadtan bámultam fel az égre Mit akart velem Allah és mivégre? Mért volt a kétely és a szomjú kín? így vándoroltam árva beduin. (Márai Sándor) C1 öb felül az idegen ágyban, körülnéz a kamrányi szobácskábán, a nyitott ablakon a direkt kökénykék égre látni, a feltámadó szél szorgalmasan mozgatja a függönyöket és valahonnan sülő mititej illatát hozza, ami némi füstszaggal és az olvadó kátrány jellegzetes, semmivel össze nem téveszthető szagával vegyül. Délelőtt. Göb feltápászkodik, az ágytól csak két lépés az ablak, az utcára látni, mielőtt észrevenné, hogy meztelen, már ki is néz az ablakon, lenn csikorogva fékez egy sárga villamos, távolabb - ezt már azután figyeli meg, miután elvörösödve magára teker egy lepedőt - a lecsupaszodó fák közül, a kátrányt főző üst alól száll fel a füst, kéken bodorog a fák között, mintha el akarna veszni, de nem tud, mert a cigányok - szorgalmas, álhatatos, balkáni népség - nem engedik kialudni a tüzet, így a füst is hízik, utat tör magának, a szél le-leveri a szarvasagancsként meredező faágak közé, de felemelkedik megint és alakokat formáz, van amelyik süveges törpére emlékeztet, van amelyik Plútó kutyára. Órákig el lehetne nézegetni mindezt, de Göb enyhe szúrást érez a tarkójában, szemüvege nélkül alig lát, az erőfeszítéstől könnyezni kezd a szeme, tétován megdörzsöli és szétnéz a kamrában. Egy lavórban víz vár rá, mellette törülköző. Megnedvesíti a halántékát, majd elszántan ledobva a lepedőt, fröcskölni kezdi magára a vizet. Körös-körül minden úszik már, amikor abbahagyja. A törülköző után nyúl, viszolyogva szagolja meg, a naftalinszagtól azonnal tüsszögni kezd és inkább a kétes tisztaságú lepedővel törülközik meg. A földön széthányva a ruhái, igazgyöngyként csillognak rajta a vízcseppek. Ne légy szeles! - mondja Göb félhangosan önmagának és mintha időzítve lenne, a gyomra is akkor kezd korogni, amikor elhallgat. Az ágyon, ahonnan az e- lőbb emelkedett fel, a gyűrött párnán holmi vörös hajszálak emlékeztetnék valakire, de egyelőre még nem képes emlékezni. A hajszálak egykedvűen göndörödnek, csigákat, hurkokat formáznak, mint most a fák közül újra győzelmesen a kék ég félő törő és a széllel birkózó füst. Az asztalon egy cukortartót pillant meg, oldalán egy beduin lovagol valahonnan valahova, az arca elszánt. Aztán észreveszi a jénai leöntőben a kávét is, kitölti egy aránylag tiszta csuporba, tesz bele egy púpozott kávéskanál cukrot, akkurátusán kavarja össze és elszánt arccal egy hajtásra issza ki. Ettől még jobban szédül, újra korogni kezd a gyomra, reszkető kézzel gyújt rá - a kávé mellé ki van készítve a cigaretta is, mélyen leszívja a füstöt, összekeveredik előtte az ébredező világ, nyögve hajol le, hogy 14
