Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 2. szám - A magyar költészet Ruhr-vidéke (Kányádi Sándorral beszélget Pécsi Györgyi)
a város kapualja katonasággal. Az út közepén mentem, rágyújtottam egy cigarettára, és elvált az árnyékától egy katona, reszkető kézzel tüzet kért, én pedig magabiztosan tüzet adtam, s amikor hazamentem, írtam egy verset. Egyetlen sora maradt meg: Tüzet adok, fraternizálok. S akkor írtam egy másik verset is, így van valahogy: A fény, a fény szuronyok hegyén villan. Nem ilyen fényre vágytam én, amilyen itt van. A szél, a szél, katonaszaggal libben, ne fúdd, ne fúdd el őszi szél, amit még hittem. A vér, a vér agyamban vadul lüktet. Oh Isten, Isten, hogyha vagy, segítsd meg véreinket. Ez nem jelent meg sehol sem. Bállá Bálint berlini professzor barátomnak írtam le valamikor 1971-ben.- Köszönöm, az olvasók nevében is ezt az ajándékverset. Sokan azt vallják — Felvidéken, Erdélyben -, hogy az emberpróbáló kisebbségi sorsban magyarság- tudatukat 56 erősítette meg. — Az idén ünnepeltük Nagygalambfalván, a szülőfalumban az iskola 430. évfordulóját. Éppen az én hivatalos születésnapomon, mert 1929. május 10-én születtem, de tizediké nagy nemzeti ünnep, nem engedték, hogy akkor szülessek, 11-re vagyok beírva az őrmester jóvoltából. És kiderült, hogy előrelátó őrmester volt, mert később előkerült dokumentumok szerint a nagygalambfalvi iskolát 1566. május 11-én említik először. Az én identitásom innen datálódik. A magyarságtudatomban nem 56 erősített meg, és nem 68, vagy a bársonyos forradalom, mert mi magyarként éltük meg az egész életünket visszamenőleg és mindig is a magyar nemzet részének éreztük magunkat. A két világháború között, Trianon után az én falumban egy román hétosztályos állami iskola és egy korlátozott létszámú, háromosztályos felekezeti református iskola működött. A szülők, attól való félelmükben, hogy a gyerekek esetleg román iskolába kerülnek, és nem fognak tudni írni-olvasni magyarul, éppen mert olyan iskolahagyomány volt, minket 4-5 éves korunkban, mint a zsidó gyerekeket, megtanítottak írni-olvasni. Egy lapos kövön tanultuk az ábécét. Azt szoktam mondani, hogy én a Sínai-hegy lábánál születtem, az írást magától Mózestől tanultam, kőtáblán. Egész harmadik-negyedik elemista koromig azt hittem, hogy a szent történések az én falumban történtek, mert a Mózes is, meg más bibliás nevek gyakoriak a székelyeknél, a legnagyobb hegyet pedig Sinai hegynek mondják. Aztán elmentem ’92-ben Izraelbe, hogy meggyőződjek, nem sokkal nagyobb helyen történt a teremtés, mint az én szülőföldem. 8
