Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 12. szám - Lengyel András: „Arcodról a festék nem mosódik le” (A levélíró Kosztolányi)
sőt önmaga átértékelésére késztette. De az, amit ekkor egyéni, személyes hibájának, hiányosságának vélt, s amivel igyekezett szembefordulni, mélyebb és szélesebb körű fejleménynek bizonyult. A modernitás kibontakozásával együttjáró kortendencia volt, amelyet nem lehetett egyéni akarattal „leváltani”, semlegesíteni. Amely - erejénél fogva - végsó' soron magához hasonított minden, valamennyire is általános érvényre igényt tartó önkifejezést és megszólalást. Amely - éppen a való kimondásának elkötelezettjeit - állította rá az én szuverenitását fokozatosan fölszámoló pályára. Kosztolányi problémaérzékenységét s önreflexiója erejét dicséri, hogy minderre már nagyon fiatalon fölfigyelt. A nárcizmus, a siker és az ambíció eró's lelki kényszere, persze, kétségkívül maga is színezte, só't olykor, fontos vonatkozásokban is, alakította Kosztolányi pályáját, deformálta írói, kivált újságírói tevékenységét. Só't, az egzisztenciális szorítások kényszerében, igazodva az „irodalmi piac” természetéhez, egyes pályaszakaszaiban és bizonyos értelemben „gépszerűvé” is vált. Ezt ő maga is látta; egyik, az 1920-as évek elejéről való elejtett megjegyzése árulkodó e tekintetben: „a gép - írta önmagáról - ez egyszer fölmondta a szolgálatot” (Lev.465.). S aligha véletlen, hogy - Csáth Géza tragikus példája ellenére - ő maga is rászorult az „életösztönző és hódító” drogra. De minden emberi gyöngesége ellenére tudta — s legjobb műveit e tudás birtokában alkotta meg -, hogy voltaképpen valamennyien a halálhoz mérten élünk. „Az életet - írta már nagyon fiatalon, 1903 októberében - előkészítő iskolájául tekintem a halálnak; nagyobb célunk nem lehet, mint bölcsen meghalni tudni. Én most erre készülök.” S bár ez 1903-ban nem kis részben csupán egy szerepjáték próbálgatása volt, tény, hogy ez az elve, hol búvópatakként, el-eltűnve, majd újra előbukkanva, hol már egyre tudatosabb vállalásként később is vezérelte. Saját legmagasabb színvonalát alighanem e vállalásának jegyében küzdötte ki. Irodalom Belia György (szerk.) 1959 Babits - Kosztolányi - Juhász levelezése. Bp. Bori Imre 1986 Kosztolányi Dezső. Újvidék. Gerő András 1996 Egy viselkedésforma ellentmondásai a századelőn. In: G.A.: Utódok kora. Bp. 128-135. Harmat Pál 1994 Freud, Ferenczi és a magyarországi pszichoanalízis. A budapesti mélylélektani iskola története, 1908-1983. 2., átdolg. kiad. Bp. Kertész Imre 1997 Valaki más. 2000, június, 29-32. Kiss Ferenc 1962 A beérkezés küszöbén. Babits, Juhász és Kosztolányi ifjúkori barátsága. Bp. Kodolányi János 1927 Kosztolányi Dezső: Édes Anna. (Genius- kiadás). Pandóra, l.sz. 47-50. Kosztolányi Dezső 1990 Nyelv és lélek. Vál. és sajtó alá rend. Réz Pál. Bp. — Újvidék. Lengyel András 1980 Domokos László és Kosztolányi Dezső. Kiadatlan levelek. Üzenet, 1-2.sz. Lev. Kosztolányi Dezső: Levelek - Naplók. Sajtó alá rend. Réz Pál. Bp. 1996. Mész Lászlóné (szerk.) 1987 A rejtőző Kosztolányi. Bp. Németh G.Béla 1987 Szerep, játék, föltételesség. Kosztolányi fölfogásának néhány eleme. In: Mész Lászlóné szerk., 1987. 16-27. Pomogáts Béla 1993 Kosztolányi Budapestje. Üzenet, 11- 12.sz. 557-564. Szegedy-Maszák Mihály 1994 Kosztolányi nyelvszemlélete. Alföld, 8.sz. 46-59. Űjraközölve: Sz-M.M: „Minta a szőnyegen". A műértelmezés esélyei. Bp.1995. 162-175. Veres András 1997 Kosztolányi Édes Annája. Egy sajtó alá rendezés tapasztalataiból. Alföld, 6.sz. 59- 69. 96
