Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 2. szám - A magyar költészet Ruhr-vidéke (Kányádi Sándorral beszélget Pécsi Györgyi)

A nagy népek önellátóak, a kis népek műveltebbek. A nagy népet nem érdekli még a másik nagy nép se. Illyés is beszélt erről. Hadd mondjak el egy történetet. Találkoztam egy észt költőnővel, akinek a verseskönyvéről kiderült, hogy ötezer példányban jelent meg. Egymilliós népnek! Németországban Goethének vagy Schillernek kell hívjanak valakit ehhez. Kérdem tőle, nem adná nekem a könyvét, megvenném. Az mondja, csak egy van, különben sem sokra mennék vele, mert dél-észtül van. És ez olyan nagy különbség? Igen, azt külön kell tanulni. És hány dél-észt él a világon? Huszonötezer. Huszonötezernek jelenni meg ötezer példányban! Tehát minél kisebb egy közösség, annál inkább rá van szorulva a saját lelki javaira.- Verseit több nyelvre is lefordították. Most Helsinkiben mondhatta el élőszóban verseit. Mit tapasztalt, valóban megértik az erdélyi magyar költő üzenetét Nyugat-Európában?- Szerintem a költészet egy nyelvközösség számára készül. Egy dolog azonban furcsának tetszett régebben is. Több nyelvre is lefordították például az A ház előtt egész éjszaka című versemet, és azon csodálkoztam el, miért éppen ezt és ezeket a fajta verseimet fordítják. Kérdeztem is még annak idején a holland fordító barátomtól: ti nem féltek a szekuritátétől, nem féltek a KGB-től, miért érdekes? Helsinkiben ki is akartam hagyni. És mivel nem vettem igénybe a teljes időt, amit az előadáshoz kaptam - szinte Pablo Casalosnak éreztem magam — négyszer ráadást kértek, és a végén bekiáltották, hogy ezt. Finnül korábban már megjelent antológiában, ismerték. Ennek a versnek sikere volt Hollandiában, Norvégiában, a svédeknél, finneknél, sőt még Amerikában is. És akkor a finn sátorban szerénytelenül azt mondtam, úgy látszik, a világ belenőtt a verseimbe. Mert a századvég életérzése, rendkívül szomorú: a félelem. Mindegy, hogy a KGB-től, vagy a szekuritate-től félünk, vagy attól, hogy a maffia kocsija áll meg a házunk előtt, esetleg villamoson, pályaudvaron rettegünk a terrorista robbantásoktól. A mi életérzésünkbe, a diktatúrában kialakult félelmeinkbe az utóbbi időban belenőtt a Nyugat. Más a töltése ugyan, de a lényege ugyanaz: félelem.- Nemrégiben a modern magyar költészet olvashatóságáról, érthetőségéről beszélgettünk barátaimmal, s arról, hogy mennyire illeszkedik a magyar irodalmi hagyomány egészébe. Úgy tettem föl a kérdést, próbáljunk meg eljátszani azzal a gondolattal, hogy Balassi melyik mai költő versét értené. Egyértelmű volt, hogy az ön verseit értené és úgy értené, ahogy mi.- Igen fontos, hogy kit értene Balassi, mert kell, hogy a költészet nyelve tovább vigyen valamilyen folytonosságot. Egyrészt differenciálódik a nyelv is, van külön matematikai, közgazdasági nyelv, több magyar nyelvet beszélünk, és én abban reménykedem, hogy a költészet tolmácsnyelv lehet közöttünk. Nálunk az irodalom nyelve és a köznyelv hál’ istennek még együtt él, nincs olyan különbség, mint a különböző latin nyelvekben. A nép ugyanúgy értheti. Egy időben azt mondták, hogy lobogónk Petőfi. A baj az volt, hogy a lobogó rúdjával rávertek arra, aki nem ezt vallotta. De ha a fiatal költőket - ahogy a fiatal orvostudorokat Hippokratész esküjével — fölavatnák, akkor a Petőfi-zászló érintésével nyugodt lélekkel lehetne útnak indítani őket. Az hiszem, a költészetnek ugyanúgy, mint a matematikának, a nyelvi egyszeregyen kell alapulnia, és a mi korunk meg is adná a lehetőséget, hogy Balassi minél több versünket érthesse. Mert a vers — én azt szoktam mondani — az, amit mondani kell. A modern tech6