Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 12. szám - Szathmári István: Szülőföldem, a Nagykunság
és a legingyeltebb gyerek a környékünkön. De ami - különösen a későbbiek szempontjából - még fontosabb, így megismertem Kisújszállás kiterjedt határát, az egyes határrészeket és természetesen a 21 tagú munkacsapatnak, bandának az embert próbáló életét és benne beszédük változatosságát, kifejezőerejét. Tanítóim már a negyedik osztály elvégzése után biztattak, hogy menjek gimnáziumba. De az igen nagy beiratkozási díjat nem tudtuk előteremteni. Szerencsémre, befejezvén az ötödik osztályt, a gimnázium igazgatója megengedte, hogy két hónaponként részletekben törlesszék szüleim a jelzett összeget. Az elemiben szerzett nyelvtani-nyelvi ismereteket, egyáltalán a nyelv, a nyelvek világába való bepillantást tágította tovább - többek között - a középiskola. A kisújszállási Református Gimnázium akkoriban a legjobbak közé tartozott: a tantestület egyharmada úgynevezett tudós tanár volt a szó legszorosabb értelmében. A nyelvi szerkezetek sajátosságainak, összefüggéseinek a szilárdabb megismerésében például rendkívül sokat segített a latin tanulása, majd a német és a francia nyelvé, ami egy-egy esetben még a nyelvek közötti egyezésekre és különbségekre is rávilágított. Nyelvünk szépségét, sokszínűségét, használatbeli funkcióit Arany Toldijának egy egész éven át tartó tárgyalása, aztán a stilisztika, a retorika, a poétika, valamint az irodalomtörténeti órákon folyó elemzés mutatta meg igazán. Mindezt csak megtetézték olvasmányaim: a helyi ipartestületi könyvtárból 9-10 éves koromtól fogva hordtam haza Gárdonyi, Jókai, Mikszáth, Móricz és a népi írók műveit, aztán Victor Hugót, Tolsztojt és a többieket. Ilyenformán érthető, hogy miután alapjaiban megismertem, meg is szerettem a nyelv és az irodalom kérdéseivel való foglalkozást. Közben magam is „keresővé” váltam. Első gimnazista koromtól voltak magántanítványaim, felsős koromban három-négy is. Aztán szüleim úgynevezett harmados tengerit vállaltak, és én is kivettem a részem a tengerikapálásból, majd a tengeritörésből. És a felnőttek életét úgy is megpróbáltam, hogy már hetedikes és nyolcadikos koromban elküldött a gimnázium legációba. A gyakorlatias, életre nevelő református egyháznak kitűnő intézménye volt ez: a legátus ugyanis megismert különböző vidékeket, megtanulta az emberek közötti forgoló- dást, és hozzászokott a szónoki beszédhez. Később, Debrecenből is mindig mentem legációba. így ismertem meg a Tiszántúl nagy részét: Szatmárcsekétől Tiszaszőlősön át Szentpéterszegig. És a kapott pénzből alapoztam meg későbbi könyvtáramat is. Érettségi után Az érettségi után, 1945 tavaszától szűntem meg kisújszállási lakos lenni, mivel tanulmányaim másfelé szólítottak. Az érettségit követően két út közül választhattam: vagy nyelvvel és irodalommal foglalkozó tanár leszek, vagy - mivel a matematikát is megismertem és megszerettem, több diákot éppen matematikából tanítottam - a gépész- vagy más mérnöki, esetleg a matematikatanári pályát választom. Az előbbi mellett döntöttem: 1945 márciusában, a háború miatt egy féléves késéssel a Debreceni Egyetem magyar-francia—német szakán kezdtem meg tanulmányaimat. Ekkor még egyáltalán nem gondoltam arra, hogy a választható részstúdiumok közül én a magyar nyelvtudományhoz fogok szegődni. Ezt döntötte el egy igazi nyelvészegyéniséggel - Bárczi Géza professzorral - való találkozásom, illet73
