Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 12. szám - Szathmári István: Szülőföldem, a Nagykunság
Szathmári István Szülőföldem, a Nagykunság Bevezető szavak A ■LTm.7, Alföld, közelebbről a Nagykunság, még közelebbről Kisújszállás szülötte vagyok. Itt töltöttem gyermek- és diákéveimet, majd Debrecenben voltam egyetemi hallgató, és a tanári diploma megszerzése után ott tanítottam középiskolában három évig. 1951 óta Budapesten élek, kivéve az 1983 és 1989 közötti éveket, amikor vendégprofesszor voltam a Helsinki Egyetemen. Mindjárt sietek azonban megjegyezni, hogy szülővárosom nemcsak meghatározó volt egész életpályám, só't egyéniségem kialakulásában, hanem a hozzá való kötó'désem - közvetlen kapcsolat formájában is - megmaradt máig, és minden bizonnyal így lesz életem végéig... „Hazamenni” mindig Kisújszállást jelentette nekem és családomnak is. Mennyi melegség, mennyi biztonság és eró' van ebben a kedves igekötőben: „haza-”. Azt szimbolizálja, hogy tartozunk valahová, hogy számon tartanak bennünket, hogy gyökereink odakötnek egy meghatározott helyhez. Nyilván nem véletlenül alakult „haza” határozószavunk, illetve igekötó'nk az élet alapvető' feltételét megtestesítő' „ház” szóból. És nem véletlenül vette fel ez a szó mint főnév annak az országnak, népközösségnek a jelentését, amelyhez ki-ki tartozik. Egyébként kezdetben a „haza” valóban a házra és környékére, majd az illető helységre és vidékére vonatkozott (Szenczi Molnár Albert számára például - szerencsénkre fentmaradt és pontos naplója szerint - a XVII. század elején a „haza” még Szene és a közeli Nagyszombat városát jelentette), és csak a nemzettudat jelentkezésével, illetve a nemzet kialakulásával terjedt ki az egész országra. És bizony be kell vallanom, hogy dunántúli, erdélyi és általában hegyvidéki barátaim hiába mondják, hogy az Alföldön nincs semmi látnivaló, én most is akkor érzem magam igazán felszabadultnak, ha a 4-es főúton Szajolnál átmegyünk a Tiszán, és kitárulkozik előttünk az a hatalmas síkság, ahol messze, szinte a végtelenbe lehet látni... Most, hogy a hét évtizedet is immár kettő esztendővel túlléptem, talán jogosnak tekinthető, hogy visszanézzek eddigi életpályámra, és hogy közben vallomást tegyek szülőföldemről... 66
