Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 12. szám - Darvasi László: Bolond Helga (dráma két felvonásban)
aztán, mint más egyéb haszontalanság, elmúlik ez is. A késen az én vérem volt tehát. No és az eső, mely a tarisznyámat mosogatta. Fleis: (undorodik) S miért járt kivont késsel egy idegen házban? Ifjú: Idegen vagyok errefelé. Richter: Ahol ön él, szokás más házába késsel betörni? Ifjú: Amerre én járok, nincsenek ilyen nagy viharok, mint a tegnap éji...Hanem ez a kés fénylik. Igen tiszta. Fleis: Mert az a balga lány lemosta. Ifjú: Úgy ahogy mondja. Az a lány bolondos. Richter: Azt mondja, bolond? Ifjú: Csak mint a Hold, ha Nap akar lenni. Richter: Ezt viszont állítja most, nemde? Ifjú: Kinek a karjai között eltöltünk egy-két órát, arról már állíthatunk is. Richter: Befeküdt ennek a lánynak az ágyába. Erőszakkal. Ifjú: Az követ el erőszakot, kit vonnak, s nem az, aki von? Richter: Igen, ha a kezében kés van. Ifjú: Akkor már nem. Istenemre nem! Állok egy ágy fölött, uram. Egyszerre egy nőnek az illatát is érzem, miként a nő illata jelentősen különbözik a férfiétól. Hirtelen egy könnyű, habár unott tenyér tapintását érzem a ... combomon. Majd fentebb is. Aztán a hasamat, s a...derekamat is végigtapogatja. Közben egy szó sem. Csak a lég, amit egymásnak lélegzünk össze. Végül a kést kezemből kiveszi. Mikor az ágyba kerültem, a kés már nem volt nálam. Nem is tudom, hol volt. A lánynál volt. Ha úgy vesszük, félnem, Bíró úr, nekem kellett volna. Richter: Tovább! Ifjú: Először lusta és unott gépecske. Mint akit felhúztak, s jár, de az sem érdekeli, ha állna. Tudják, mint a muzsikagép. Zenél, míg kitart benne a garas. De egyszerre csak az arcomba kapaszkodik, és azt mondja: Uram. Richter: Uram? Ifjú: És akkor egyszerre olyan lett mint a vihar, amiből a házba menekültem. Vad és szenvedélyes. A teste izzani kezdett, körbefont, mint...egy húsevő növény...miközben egyre csak hajtogatta közben. Uram! Uram! Uram! Richter: És On? Fleis: Hús...evő növény? Ifjú: Megvallom, utóbb az erőmmel teljesen elkészültem. Úgy aléltam el karjai között. Tartotta a fejem, átölelt, hajamban babrált és dúdolt közben. Ez utolsó emlékem az éjből. Richter: Reggel pedig a pénzét és egyebeit elvette. Fleis: Az összes gyöngyöket. Ifjú: A lány maga kínálta. Erőszakkal tukmálta rám. Könyörgött. Követelődzőit. Nem elfogadnom képtelenség volt. Fleis: Az a summa sokáig nem maradt a zsebében. Ifjú: Kissé szégyellem is, uram...De...ilyen...megterhelő éjszaka után talán érthető. Megyek ki a városból, s egyszerre elémáll egy kellemes fogadó. Térnék jobbra, térnék balra, de nem tudok; Csak előttem ásít a kapuja. Jól van, betérek hát. Persze éhes is vagyok. És egyszerre úgy kezdek inni, mint... Kauf: Mint aki felejteni akar. Fleis: Menekülni. Kauf: Mint aki rádöbbent iszonyú tettének súlyára. Fleis: Hogy már menekülni sem tud. Ifjú: Körülbelül. Igen. Engem az a lány megégetett. 17
