Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Kiss Benedek: Szentgyörgyhegy és környéke (versek)
hallgatom nagy diófák csendjét, s mint merengő', halk muralovak ha súlyosakat dobbantanak, úgy ver a szívem: a végtelenség tömbjei tompán visszhangzanak. Nincs nem-lehet, nincs nem-szabad, behúzván vitorláimat s elnézvén sárkányrepülők röptét felbolydulnak mind a szavak, s körülcikáznak, mint a fecskék, mi sosem volt, az is lehet még, most úgy remegem ezt az estét, hogy kocádnak tőle a poharak, most olyan távoli az öregség -pedig nyúvaszt már, rám szakad - hogy borzongom a levegő testét ahogy súrolja vállamat, ölem megfeszül és szeretnék elvágódni a füvön hanyatt: a bozontba mi csapást vernék, míg rám terpeszt az alkonyat! Ülök a bazalthegy alatt, a szőlőkacsok meginganak, elnézem sárkányrepülők röptét, fölhajtók egy-egy poharat, csapkodván a szúnyogokat, s körülbozsog a végtelen lét, lepkék, muslincák rajzanak, leszáll a csillaggal kivert ég, s mint merengő muralovakat ha súlyosakat dobbantanak, hallgatom nagy diófák csendjét - hallgatom szívdobogásomat. Amikor megcsendesül Amikor megcsendesül és este lesz, egy-egy autó késői hangja jut csak el hozzám. (Bocsáss meg, kis tücsök, hogy téged nem számítalak, de a csendhez sorolom már metronóm-hangodat.) 140
