Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Pintér Lajos: Egy verssor a hazám
Ki tudja ezt elmondani, hogy miként történt. Anyám idősebb, nagyobb testű, nehezebb mozgású, nem tudott már félreugrani a lovaskocsi elől, és elütötték, megtapodták a lovak. Én fiatalabb, fürgébb, ügyesebb voltam, és biciklimről szinte bukfenccel ugrottam a járda felé, egy út menti sövényen repültem keresztül, s kerültem védett helyre. így történt. Talán így, egy öt-hat éves gyerek emlékezete ennél pontosabban nem tudja rekonstruálni a történteket. Vagy úgy történt, hogy elöl haladván először anyám látta meg a mellékutcából kirobogó fogatot, és hátra-hátrakiáltva figyelmeztetett engem, hogy: vigyázz! De őneki már nem volt ideje vigyáznia, akkorra őt már elsodorták a lovak, mert kiáltó szavával és kerékpárjával és testével eléjük állt, hogy a veszélytől legalább engem megvédjen. S akkor a saját élete árán is megvédje az enyémet. így történt, talán így. Anyám mozdulatlanul, véresen ott maradt az út kövén, én vacogva az út menti bokrokban. Közel egy gumisműhely volt, s pár háznyira orvosi rendelő is. A gumisműhelyból tenyeres-talpas legények jöttek, anyámat fölemelték, s ölben a közeli Magyar doktorhoz vitték. Hetekig, talán hónapokig feküdt kórházban agyrázkódással s egyéb sérülésekkel. Ót elvitte a mentő, énrám meg senki sem figyelt, ott maradtam. Biciklimet hazatoltam és leültem az ajtó előtt a küszöbre. Órákig ott ültem megrémültén, akkor megérkezett nagyapám. Később, mikor anyám hazakerült a kórházból, meglátta a zöld kabátját, amiben a baleset érte, durva szövésű és durva színű zöld kabát volt, anyám a látványtól is rosszul lett. Azonnal tűzbe dobatta. A megvadult, elszabadult lovak gazdája nagy sokára s csak egyetlen egyszer látogatta meg. Emlékszem, szótlanul, bánattalanul ült, s egyetlen doboznyi babapiskótát hozott. Elmenetele után anyám a babapiskótát kihajította. Magyar doktor fia világéletében nagyvadakra szeretett volna vadászni: oroszlánra s társaira. Nem sokkal ezután disszidált, oroszlánvadászok mellett segéd lett, majd maga is ismert oroszlánvadász. Azt hiszem, utazási irodája van. Apja, aki mentőt hívott s elsősegélyben részesítette anyámat, már nem él, de neki volt az ötvenes években először röntgenkészüléke Csongrádon. Azon a készüléken sejlett föl először az én beteg tüdőm is. Ülünk a Forrás szerkesztőségében évtizedek múltán, és a szintén e vidékről elszármazott Orosz László irodalomtörténész érkezik. Hozza cikkét, szerelmes földrajzát Beregszászról. Te miről írsz? — szegezi nekem a kérdést, s meg is válaszolja: — Csongrádról, persze, a Mámai-rétről. A Mámai-rét határos Csépával, így szegről-végról Orosz Lászlóval földik vagyunk, bár Laci bácsit Csépához kevés emlék köti, korán elkerült onnan. A Mámai-rét földrajzi név azonban benne él. Bennem már nem, én már nem használnám. A Mámai-rét az én időmben már Nagyrét. Nagyrét a neve, szemben a város más pontján lévő Kisréttel. Mit gondolsz, honnan kapta a nevét ez a Mámai-rét? - kérdezi tőlem Laci bácsi. S rögtön hozzáteszi, hogy őtóle meg Pais Dezső kérdezte ezt meg valamikor. Ó úgy magyarázta, mármint Orosz Laci bácsi, hogy Csépától e rét, tanyabokor egynapi gyalogjárásra volt. Tehát még ma, ottani nyelvjárással még máma meg lehetett járni az utat. A Mámai-rét azt jelentette a népi etimológiában: egy- napnyi járásra lévő vidék. Ezt mondotta el Laci bácsi Pais Dezsőnek is. Pais Dezső azonban azt mondta: nem. A Máma a mamával lehet kapcsolatban. Mamaföld, anyaföld, valahonnan így etimologizálható. Nekem biztosan az. Mamaföld, nagymamaföld, a nagymama-arcú tanyák földje és az anyaföld. 106
