Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 1. szám - Kelemen Zoltán: Portré kortárs szemmel (Kulcsár-Szabó Zoltán Oravecz Imre könyvéről)
Kelemen Zoltán Portré kortárs szemmel (Kulcsár-Szabó Zoltán Oravecz Imre könyvéről) A X X pozsonyi Kalligram Kiadó Tegnap és Ma (Kortárs Magyar írók) című sorozatában jelent meg az 1996-os könyvhétre Kulcsár-Szabó Zoltán kismonográfiája Oravecz Imréről (208 oldalon 500 forintért). Az olvasóban természetesen fölmerülhet a kérdés: érdemes-e kismonográfia sorozatot indítani azokról a „klasszikusainkról”, akik még életben vannak és alkotnak, hiszen életművűk még nem lezárt „egész”, ezzel szemben azonban ott a Kiadó hagyományteremtő törekvése (jó néhány hasonló munka előzte már meg ebben a sorozatban Kulcsár-Szabó Zoltán művét), valamint a kortárs szépírók önigazoló magatartása, melynek megfelel, hogy már életükben klasszicizálódnak — a kritika szempontjából legalábbis. Kulcsár-Szabó Zoltán könyve megfelel a Tegnap és Ma sorozat darabjaival szemben támasztott olvasói elvárásoknak, Oravecz lírájának elemzése - ebben a „teljességre” törekvő formában - fehér folt volt eddig a hazai irodalomban. Az életmű leélt, megélt része pontos helyére kerül a mű végén található életrajzi kronológiában, hogy a tanulmányok maguk csakis a létrehozott műalkotásra koncentrálhassanak. Persze az olvasó számára könnyebbséget jelentene talán a Kulcsár-Szabó által valószínűleg jó érzékkel kijelölt alkotói korszakhatárok mellé némi életrajzi utalás is, éppen ezért tanácsos a monográfiából előbb a végén található Bio-bibliográfiát elolvasni, különösen azoknak, akik eddig csupán a költő köteteit ismerték, s esetleg azok közül sem minden eddig megjelentet. Az életrajz elolvasása — esetleg a fényképek nézegetése - után következhetnek maguk az elemzések. A szövegekről és csakis a szövegekről. A szerző betartja az önmaga által vállalt követelményt. Oravecz líráját Tandori Dezső és Petri György (két, egymástól igencsak különböző) költészeti világa mellé állítja, mélyebb összefüggéseket keresve a három alkotó módszerei között. Ennek ellenére a kötetek kritikai fogadtatásainak Kulcsár-Szabó-féle elemzését olvasva úgy tűnik: a hazai bírálók nem tudták igazán besorolni Oravecz líráját, melyről Kulcsár-Szabó művéből még az is kiderül, hogy nem posztmodern. Esetleg elképzelhető, hogy irodalmunkban egy teljesen egyedülálló jelenséggel van dolgunk ezt a költészetet illetően. Kulcsár-Szabó Zoltán monográfiájának nyelvezete illeszkedik az oraveczi tárgyszerű, témáját, sőt, önmagát önmagától eltávolító po- ézis nyelvéhez. Mindenképpen figyelmet érdemel az az általam geometriainak nevezett beszédmód, mellyel a szerző a versekhez közelít. Az idegen nyelvekből átvett kifejezések használata viszont kissé túlzónak tűnik, annál is inkább, mivel ezek többsége valószínűleg nem alapfogalom, műszó. A nyelv geometrizálása azonban alkalmassá teheti azt olyan elvont tartalmak kifejezésére, melyek felismerhetőkké válnak a műalkotásban, mihelyst a művészeti szubjektum nagy részét (az egészet valószínűleg nem tanácsos) lebontottuk róla. Az ilyen szaknyelv mindezeken túl is pengeélen táncol, hiszen nem veszítheti el életszerűségét, elmerülve a különböző tu84
