Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 10. szám - Gál Sándor: Szél (vers)

ne mondd hogy néma(!)

ha más nem a hang emléke él minden lenyomatban

amit a szél egykor megérintett

minden valós

szóval szól a

betemetett magány

homokszemek peregnek alá

piramisok magasából

mint álomban

a kétirányú zuhanás

igézte beteljesülés

lám felemelkedni is megadatott az ismeretlen peremének magasáig a lehelet párái felhővé gomolyulnak növesztve a titkok alaktalan jelentését

ilyenkor hallgatni illene az égi kékre figyelni s a sugárzásra az ember-nélküli tájra s a végtelen forró terekre a kavargás zenéjére a ritmustalan eggyéválásra ahogy minden befelé zuhan önmaga életét óvni