Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 10. szám - Ryszard Kapuscinski: Lapidárium II. (V. rész - fordította Szenyán Erzsébet)
A zürichi Toblerplatz. Vasárnap reggel. Üres szürkeség, mégsem érezni nyomasztó, fullasztó komorságot, mert itt nincs szegénység, kosz, hulló vakolat, bűzös kapualj, kitépett ajtókeret, összetört utcai lámpa, bedeszkázott ablak. Mi teszi ezt a civilizációt civilizációvá? Először is - az anyag minősége. Ez a beton világos és sima, ez az aszfalt egyenletes és szilárd, az üveg tiszta, az alumínium fényes, az ablakkeret fehér és mindig frissen mázolt; másodszor - itt minden be van fejezve, gondosan, pontosan be van fejezve. Itt semmi sincs szétkotorva, szétbontva, szétpiszkálva, félbehagyva; harmadszor- az emberek viselkedését itt a megbízható, korrekt pontosság irányítja. A Toblerplatzon a 6-os villamos közlekedik. Tizenöt percenként érkezik. Állok a megállóban, amely üres, mert a villamos érkezésééig még hátravan 6 perc. Ezt a 6 percet az emberek értelmes dolgokra használják fel, nem pocsékolják a várakozásra. Egy perccel a villamos tervezett megérkezése előtt megtelik a megálló. Az emberek sietség nélkül szállnak föl. Senki sem idegeskedik, hiszen senkit sem érhet meglepetés (például, hogy a villamos nem jön időben, vagy elmegy úgy, hogy nem veszi fel az összes utast). Az ember és környezete között lévő viszony másmilyen Keleten és Nyugaton. A Nyugat a környezetet, amelyben létezünk, mozgunk, úgy tekinti, mint önmagunk meghosszabbítását, vagyis amikor utcát söprűnk vagy ablakot mosunk, ezekben a tevékenységekben ugyanaz a szükséglet és igény jelenik meg, mint amikor tiszta inget vagy gondosan vasalt szoknyát veszünk fel. A Kelet embere számára a környezet közömbös dolog. Nem is próbál környezeté nek finomságot, csiszoltságot, esztétikai rangot adni. A szemetet a háza elé hajítja, a mosogatóiét az ablakon keresztül önti az utcára. Nem ismeri az állagmegóvás, a tisztítás, csiszolás, festés fogalmát. A dolgokkal csak egyszeri kapcsolatot teremt. Például kerítést emel. A kerítés idővel öregszik, korhad, bedől - a Kelet emberét ez már nem érdekli. Nem lát kapcsolatot saját életminősége és környezetének minősége között. A kosz és elhanyagoltság világa szó szerint a bőre határán kezdődik. A veszélyeztetettség típusának, jellegének és irányának változása Európában (de nem csak itt). Ma úgy érezzük, hogy nem annyira az állam, a nemzet szuverenitása van veszélyben (mint pl. a hidegháború idején volt), hanem inkább az egyén — annak fizikai és lelki integritása. Ez okozza, hogy manapság nem az államunk, annak határai vagy intézményei ellen irányuló inváziótól félünk, hanem a saját személyünk elleni támadástól, a ránk és tulajdonunkra leselkedő agressziótól, az utcai, kapualji, metróbeli támadásoktól, az erőszaktól, rablástól, gyilkosságtól rettegünk. A Nyugat vagyis az emberiség döntési központja csak annyira és addig érdeklődik a világ egy adott része, egy kontinens iránt, amíg attól tart, hogy onnan valamiféle veszély fenyegetheti. így volt ez a negyvenes évek második felében Ázsiával (kínai forradalom, India és Pakisztán függetlensége, az indokínai háború kezdete), így volt Afrikával a hatvanas években (algériai háború, lázadás Zairében, fegyveres harc kezdete Angolában), így volt ugyanebben az időszakban Dél-Amerikával, ahol különféle partizánharcok folytak. Aztán, amikor az adott dolog elveszti fenyegető voltát, amikor a veszély csökken, a korábban aggodalmat keltő kontinens kikerül az érdeklődés homlokteréből és a feledés homályába merül. (Folytatjuk) Fordította: Szenyán Erzsébet 14
