Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 9. szám - Fried István: A transzközép keresés lírikusai (Fiatal erdélyi költők) (László Noémi: Nonó; Fekete Vince: Parázskönyv; Sántha Attila: Münchhausen báró csodálatos versei; Orbán János Dénes: Hümériáda)
szorgalmasan gyakorolja. De túl van az avantgárdon is, mert nem robbantani akar, hanem alázat és gőg, közöny és hit között rálelni a hitelesnek elfogadható szóra. Am ezért közép is: mert szélsőségesnek minősíthető szókimondása ellenére tiszteli azt, amit értéknek tud tartani. Vagy ahogy a számomra még a verseknél is többet mondó, költői prózába átcsapó előszóban állítja: „Igen, Münchhausen az Übermensch, az ember feletti ember, aki rájön, az ember feletti ember maga az ember, aki felszabadítja magát, hogy önként tudja magát alávetni a maga választotta világ törvényeinek, jelen esetben Münchhausen különbe- járatú világa törvényeinek. Gondolkodj merészen, mondja Münchhausen, és mégse légy forradalmár, hanem légy te magad. Igen, csak ennyiről van szó, nem maga- sabbrendűen élni, csupán jobban és érdekesebben, miközben valahol megjelenik a megjelenithetetlen, maga az Isten.” Hogy Sántha Attila mit folytat a maga fölkínálta lehetőségekből, nemigen jósolható meg. Útjai-botladozásai lírája elmélyülését, megkezdett műfajainak finomítását, alaposabb körülírását ígérik. Orbán János Dénes: Hümériáda Hogy a Hümériáda vitát robbantott ki, nem meglepő. Az lett volna a meglepő, ha nem robbant ki. Nemcsak a szabadszájúság okozta a meghökkenést, a felháborodást. Hiszen nyilván a világirodalmi rangsorok első helyein ékeskedő Shakespeare vagy Aristophanes, Rabelais vagy Goethe kap csak elnéző mosolyt némely mogorván szigorú ítésztől; mástól, főleg élő és még inkább iíjú, netán elsőkötetes szerzőtől ez a fajta blaszfémikus hangnem aligha számít bocsánatos bűnnek. Orbánnál Apollinaire tankönyv-versébe Rejtő-figura lép be, időt, lázat, halált perszifláló versprózájának humorát a Petőfi-idézet („ágyban, párnák közt”) emlékezete és az abszurd szituáció közötti diskrepancia alkotja, más blaszfémiától sem mentes sorok bevezetője egy műnépdal-parafrázis: • Császármetszéssel jöttem a világra, miután Isten közölte anyámmal, hogy a fogantatás nagyon is szeplős volt. A már Arany János által avittnak-elhasználtnak minősített halál-talál rímpár a morbid dalszerűséget van hivatva képviselni; ellenben Dante-parafrázisába magyar nyelven megismert Villon-emléket csempész, hogy aztán vulgáris szófordulatokkal görgesse tovább a verset - Hümér-módra: „Benne-létem útjának negyedén szemeimet én is rányitottam - mert éreztem, hogy túl kevés az én - a nagyvilágra. (...) Hogy mitől döglik, végül is beláttam, a légy s a nő (...) Máskor mesélem el, hogy én, a léha, mennyi kártyát és mennyi szart kevertem, és mily sötétlő ágy ékokban jártam.” 91
