Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 1. szám - Szántó R. Tibor: Értés és megértés (Vekerdi László: Tudás és tudomány)
mágiától stb., szakadt el, de az etikai határt is átlépte. Az egyéni felelősségből(538) társas felelőtlenség lett.... És nemcsak a tudomány, de általában a tudás, bármilyen típusú tudás sem abszolút értékű. A tudás fontos, de nem mindenek felett való. Vagyishogy nem minden, tudás, és nem mindenáron az. (Bizonyos tudás a puszta életbenmaradáshoz is kell, természetesen.) Mert valamit nem tudok, vagy nem „úgy” (tudományosan) tudok, azért még lehet jó a lelkiismeretem. Síkvidéki folyón nem lehet (nem szabad) vízierőművet építeni. (És ehhez nem kell tudósnak lenni, ennek belátásához, „tudásához”, nincs szükség az ökológia fogalmi tisztázottságára!) Vagyishogy lehet (lehetséges) [megintcsak az etika és a tudomány-technika a mérleg serpenyőiben], és ehhez már valóban tudósnak kell lenni, hogy a dolog mikéntjét kiókumlálják, de ez valószínűleg nem lesz következmények nélkül való. A kínai nyelvben a „törvény” fogalom ideogrammja két összetevőből áll. Önmagukban e kettő közül az egyik jelentése „víz”, a másiké „menni”. Víz, menni. Ahogy a víz megy. Folyik, hömpölyög. Az a törvény. S annak nem lehet (nem szabad...) csak úgy elébeállni, terelgetni, másik medret ásni, mert ennek nem biztos, hogy jó vége lesz. S ha csak ezt tudom, már akkor is mehetek tüntetni. Nem rossz (491), de jó lelkiismerettel. „Tudatlanul” is. A mindennapi ember bizony ilyen, butuska. Nem azt nézi, a bolond, hogy „dok- tor”-e az az ember, hanem csak az érdekli, hogy ne fájjon... Mi köze neki a paritássértéshez, meg a gyenge kölcsönhatáshoz? Semmi. Egyszerűen élni akar. Élni, és nem tudni. A tenger pedig anélkül is lehet számunkra szép, hogy tudnánk, miért hullámzik, miért apad-dagad. Sőt... Azt hiszem, így lehet csak igazán szép. Ha nem az apályt látjuk benne, hanem a tengert magát. A mindennapi ember, azt hiszem, nagyon is okos. A maga módján. Emberként. Másként, mint Vekerdi tudósai. S ha már mindenképpen értéksorrendet állítgatunk, hát tudósok nélkül, azt hiszem, azért csak ellennénk valahogy (vigyázat: nem tudás nélkül, hanem tudományos tudás nélkül!), amint el is voltunk régebben, pár tízezer évig. Hanem emberek nélkül?... Nem azt mondom én persze, hogy ne legyen tudomány. Dehogyisnem legyen! De is legyen! Tudás legyen. Tudások legyenek. „Ellentétes világok és igazságok koeg- zisztenciája és kölcsönös tolerálása”(303) legyen. „A másik emberrel való szót ér- tés”(485)21 legyen. „Másokra is figyelő műveltség”(242) legyen. „Emberségesség” (242, Fülep) legyen... És ne gondoljuk, hogy „a természethez való legemberibb viszonyulást a megismerés jelenti”. Mert ez csak egy makacs hiedelem, semmi több, mint Juhász-Nagy Pál figyelmeztetett rá.22 Dehát Vekerdi egyik énje is elejti: „nem értem, miért kéne mindig mindent megérteni.” (485) S egyelőre amúgy is „hiába fénylik szépen az ember tudománya, borzalmasan sötét a lelke.”(266) A lelkünket kéne most hát fényesítni kissé... S a tényleges és lehetséges tudásvilágok (világtudások) sokaságán el-elme- ditálnunk. Mert - mint Francois Jacobot idézi Vekerdi: „semmi nem lehet annyira veszedelmes, annyira gyilkos, mint az ideológiák, a fanatizmusok, az igazság bir21 S ehhez bizony, valóban úgy tűnik, „nem jó az experimentális filozófia.” (uo.) 22 Juhász-Nagy P.: „Ma az a hiedelem terjedt el, hogy a természethez való legemberibb viszonyulást a megismerés jelenti”. (Interjú) In: Szántó R. T. - Zsolnai L. (szerk): id. m. 149. 70
