Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 9. szám - Fodor András: Naplójegyzetek 1977-ből

Bort és sört iszunk, pogácsát eszünk. Jánosunk olykor bedugja orrát a fürdőszobaajtó résén. Furcsállja, de végül is elfogadja, hogy itt ma szokatlan dolgok történnek. - Összeesküvés? - És mi a program?

Talán csak annyi, amennyit Gyula megfogalmaz: jobban kellene egymást oltalmaznunk, s nekünk se belenyugodni abba, hogy az önvédelem itt nem úzus. Jóska szerint, Fejes könyve, a Pókfoci film s a Karinthy Ferenc novella egymásutánjában van valami reménykeltő tendencia a hatalom ostobaságának leleplezhetőségéről. Amint már a Berzsenyi ünnepre szervezkedés óta, úgy érzem Sanyi érettebb, belá- tóbb lett. Szívesen szövetkezem vele. O a közügyekben járatosabb is nálunk. Talán az ifjak is elfogadják. Csák Gyula reflexióját hallom elmenőben: — Nagyon kedves fiú ez a Sanyi és a Tornai is.

V. 22. Hétfő. Fonyód.

Azért kellett az éjjeli vonattal ideutaznom, hogy az itt érdekelt nevezetesebb emberek üdülőhelyi bizottságában részt vegyenek. Van köztünk akadémikus, pártis- kolai tanár, MAV-os és kalapácsvető olimpikon, vízügyi főember, közlekedési miniszterhelyettes is. Ki-ki mondja a maga háztáji panaszát. A helyi tanácselnök, Kovács Béla elég szellemesen beszél Fonyód jövőjéről. Előállók én is Sándor-telep összes panaszával. Elmondok mindent, ami nővéremékre sérelmes. Tóth Jóska (egykori játszótárs) megnyugtatja „Fodor elvtársamat”, hogy nem építenek mindenüvé emeletes házat, csak ahová lehet. Merthogy a hatodik ötéves tervben elkerülhetetlenül város lesz Fonyódból. A Balatonföldvárról bejáró tanácstitkárral utazom. Mulatságos képet ad az építőipar lehetetlenségéről. Csütörtökön már a hétvégére készülnek a kőmívesek, hétfőn: blaumontag, kedden-szerdán egy kicsit fusizni kell. Meg aztán nincs anyag, zsugáznak minden szobában.

A család örült röpke vizitemnek, Bözsi kiváltképpen a nyugtatásnak, hogy nem fenyegeti őket lebontási veszély. Csoóri kötetét olvasom. Nagyon szívem szerint való, szinte minden vershez húzhatnék tetszésjelet. Különösen a következők fognak meg: Egy régi fénykép, Szemek, Anyám szavai, Szoba, Célzógömb, Berzsenyi elégiája, Búcsúztató a kivilágított éjszakában, Nagy üregek visszhangja, Vad fiú hajjal.

V. 23. Hétfő

Lakatos András átnézte véglegesített Larkin-kéziratomat. Sorsszerűnek tartja, hogy éppen legnagyobb erőfeszítéseim vannak botránnyal, kétségbevonással kikövezve (A csend szólítása, A nemzedék hangján), de előtörténetével ide tartozik Róze- wicz kötetem is. A rokonságon ő is elámul. És lám, ezzel a hanggal valaki Angliában világhírű költő, itthon meg!?!... Enyhe káromkodással kísérte, amikor utószavamban azt olvasta, milyen öröm volt ilyen épkézláb nyelvű, szemléletű költőt fordítanom.

Részletezi a péntek délutáni jó tapasztalatait is. O még másfél óráig állt Vekerdi Lacival az Astoria aluljáróban. Csoóri, Hernádi mindnyájunknak tetszett. Vajon lesz-e folytatás, kérdezték aggódva, sejtve azt is, hogy a Kanizsai Dorottya-szerep rám vár: összeszedni a tarlott csatamezőn a még életben maradottakat.

Halomnyi postámban az ösztöndíjtanács értesítése a svéd utam elfogadásáról. Az illetékes referens megnyugtat a tavaszi vizit visszaadására csak ősszel kerül sor.

Maja Ulrich közli levelében a „Szovjet Irodalom”-nak készített elemző cikkében megírta nyíltan, hogy én vagyok Tvardovszkij leghűségesebb magyar fordítója, de ezt a mondatot a szövegből Királyék kihúzták.

20