Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 7. szám - V. Király István: A titok és cserebomlásai a szocializmusban
nélkül jellemezte az összes kommunista pártot, uralmának teljes tartamán át, és az összes országban, ahol hatalmon voltak. Azután, a kommunista pártok úgy esnek át a titok kategóriájával való találkozásukon és a fentebb elemzett ontológiai és egzisztenciális szintváltáson, hogy ők eleve egy bizonyos ideológiára alapoznak. Ez az ideológia - a marximus-leninizmus - a maga lényegében totalitáris, amely a gazdasági-társadalmi ellentmondásokat a társadalom minden egyes rétege feletti tudatos ellenőrzés révén igyekszik kiküszöbölni. Ez pedig egy olyan párt-állam felépítését feltételezi, amely csorbítatlanul rendelkezik a megoszthatatlan egységként felfogott társadalom minden tényezője feletti uralommal. Ideológiájukban a kommunista pártoknak ez a feladata olyan történelmi elhivatottságként szerepel, amely egy tudatos és szervezett elit vállait nyomja és amely egy olyan társadalmi osztályt képvisel, amelynek az ereje pusztán az elrendelt sorsának a tudatában, valamint abban az elhatározottságban és szervezeti hozzáértésben gyökerezik, amelyet küldetésének a megvalósítása során a végtelenül változatos eszközök alkalmazásában bizonyít. E célok megvalósítására a kommunista pártok belefognak azoknak a társadalmaknak az egész politikai, gazdasági és kulturális életének a radikális átszervezésébe, amelyeket uralmuk alá vontak. Ebben a folyamatban pedig annyira kitartóan, változatosan és eredményesen alkalmazták a titok kategóriáját és a titkosítás eljárásait, hogy azt nem lehet pusztán a politikum és a hatalom machiavellizmusával megmagyarázni. A titok találkozása, kommunista pártok illegalista múltjában, az ő totalitáris ideológiájukkal és diktatórikus politikájukkal, azt az egészen sajátos történelmi esélyt biztosította a titok számára, hogy az később - a szocialista társadalmak kialakítása és története során - egy egész társadalmi berendezkedés központi kategóriájává válhasson. Ez, vagyis a titok kategóriájának egy társadalmi berendezkedés egészének a szervezésében való szerepvállalása, ugyanakkor a titok kategóriájának magának is egy tipikus rögzülését is magával hozza. Ugyanis, alkalmazásának minden változatossága és sokszínűsége ellenére a szocialista társadalmakban azonosítható egy olyan rendszerbeli tendencia, hogy bennük a titok tipikus és uralkodó formája az államtitok legyen. Ezt nem is annyira az állami tulajdon uralkodó mivolta határozza meg, hanem inkább az a szerep, amelyet ezekben a társadalmakban az állam, mint abszolút alanyi jogforrás a társadalmi élet megszervezésében és ellenőrzésében betölt. Ezért az államtitoknak azt a tendenciáját, hogy a szocializmus uralkodó és tipikus titokformájává váljék, a leginkább az idevágó törvénykezés elemzése során lehet letapogatni. Ezt a törvénykezést azonban nem könnyű dolog elemezni. Bár ezekre a nehézségekre az elkövetkezőkben még kitérünk, kettőt közülük már az elején ki kell emelnünk. Elsősorban arról van szó, hogy ez a törvénykezés szükségképpen rendkívül általános és homályos és ezért igen nehéz is benne tájékozódni. Valódi célzatait inkább csak a büntetőjog alkalmazottabb zónáiban leplezhetjük le. Ebben a munkában azonban - és ez a második jellemző nehézség - aligha támaszkodhatunk kielégítő könyvészeti forrásokra. A romániai törvénykezés ebből a szempontból is példaértékű. Ez azért van így, mert a romániai szocializmus „fejlődését” egyrészt sohasem rázták meg nagyobb belső tömegmozgalmak és mert másrészt — emiatt is - Romániában sohasem volt célzatos desztalinizáció. A romániai törvénykezésnek két speciális, de átfogó, jogi dokumentuma szintetizálja azt a szellemet, amelyben ez a társadalom a titok kérdését kezeli. Az 1969-ből származó 430-as Rendeletről és a híres 23/1971-es Törvényről van szó. Mindkét sza76
