Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 7. szám - Monostori Imre: „Van óra, amelyben szólni reménytelen, de becsület. Ez ilyen.” (A Kisebbségben-ről - négy metszetben)

Monostori Imre

„Van óra, amelyben szólni reménytelen, de becsület. Ez ilyen.”

A Kisebbségben-rő/ - négy metszetben

„A magyarságnak - tizenöt éve vallom - semmire sincs nagyobb szüksége, mint hogy teste fölött ahhoz tartozó magyar öntudatot hordjon.”

(Németh László)

Első metszet: a megírás személyes motívumai

M J gy nagy lélek vergődése, Németh László legszemélyesebb állásfoglalása, lelki- ismereti és becsületbeli ügye is a Kisebbségben. Saját megítélése — talán víziója? — szerint heroikus honmentő cselekedet. Heroikus -, mert reménytelen. Meggyőződése szerint ugyanis Magyarország sorsa amiatt, hogy nem került sor az egész gazdaságot és a társadalmat is átfogó radikális reformokra, már a harmincas évek közepén eldőlt: s az ország ezzel a mulasztással, ezzel a hiánnyal saját végzetét hívta ki, saját romlását idézte elő.

Mindemellett Németh László életében alighanem a legsúlyosabb, a legválságosabb évek ezek, amit leginkább az a nála szokatlan jelenség is mutat, hogy igazából nincsenek új és új, adekvát válaszai a hazai történések egymás után jelentkező, egymást szinte lökdöső és kiszorító kihívásaira. Gulyás Pálnak írja 1938. május 23- án a következőket: „én a politizálást még 1936-ban abbahagytam, amikor a falukutatás és egyebek virágjukban voltak. [...] szeretném minél előbb tető alá hozni az Ember [és] szerepet [a Tanú-évek című művéről van szó — M. I. ]: más választ ugyanis Szálasiékra, zsidókérdésre, német veszedelemre stb. én úgysem adhatok, mint régibb válaszaim történetét [...]” Misztikus gondolatfutamok kísértik meg, istenkereső gondolatok kerítik hatalmukba. Ugyancsak Gulyás Pálnak írta 1938. november 16-án: „Én tőlem minden elmaradt, de ez az őrültség: az Isten egyre erősebb bennem. [...] 0 uszított, s most vele beszélem meg a vereségem. Már a haláltól sem hőkölök úgy vissza, mint az első időben.”

Morális érzéke viszont változatlanul ép és érzékeny: az év végén, az első zsidótörvény következményeire reagálva leállíttatja a vajdasági Kalangya című folyóiratban futó memoárjának, a Tanú-éveknek, a közlését. „Mindenki tudja például - írja a szerkesztőnek, Szirmai Károlynak —, hogy gyötört, nyomott, rágalmazott engem a Tanú kritikus idejében a zsidó sajtó. De ha ezt megírom, nem látszom-e olyannak, aki bukottakon akar vitézkedni?” (Levél szerkesztőhöz. Kalangya, 1939. 1. sz. 1.1.)

55