Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 7. szám - Ryszard Kapuscinski: Lapidárium II. (Második rész - Fordította Szenyán Erzsébet)
ságosan hideg van, nincs mit ennem, semmi lehetőségem arra, hogy a kitűzött helyet elérjem, hogy szállást szerezzek. «Természetesen volt valamennyi pénzem, de mit segít a pénz egy isten háta mögötti szibériai faluban, ahol semmit sem lehet venni? Rákényszerítettem azonban magam az utazás folytatására, hogy jobban megértsem a helyzetet. A próza az irodalomnak annyira áttekinthető formája,hogy az olvasó azonnal rájön, hol volt a szerző bizonytalan, hol nem tudta megszervezni az anyagot. Az egyszerűség a legmagasabb rendű áttekinthetőséget teremti meg, ezért olyan nehéz egyszerűen írni. Nem lehet alkalmazni semmiféle trükköket vagy csalásokat. Számomra az ilyen prózaírás példáját Pascal, Stendhal, Flaubert vagy a Biblia jelenti a maga plasztikus, erős mondataival. Imádom Csehov prózáját. Egy alkalommal Csehov elbeszélést akart írni egy tengeri élményéről, és kétségbeesetten kereste a tenger definícióját. Véletlenül elolvasta egy diáklány dolgozatát, amelynek első mondata így hangzott: »A tenger hatalmas«. Csehov azt írja, hogy »benne volt ebben minden, amit a tengerről mondani lehet.« Egy könyv sikeres kezdete számomra egyetlen egyszerű leíró mondat. A mondatoknak egyserűeknek kell lenniök, a kompozíciónak viszont sok szólamának. Az egyszerűség egyfajta iskoláját nekem a hír- ügynökségben végzett munka jelentette. Ügynökségi tudósítóként állandóan tömö- rítenie kell az embernek. A nagyon szegény lengyel hírügynökség, a PAP afrikai tudósítója voltam. Az 1964-es nigériai államcsíny megírására kereken 100 dollárt kaptam. A telex szavanként 50 centbe került. Vagyis 200 szó — körülbelül egy oldal - állt rendelkezésemre ahhoz, hogy leírjak egy bonyolult politikai eseményt. Borzasztó takarékosan kellett bánnom minden szóval. A tudósítói írás gyors, de felületes. Arra készteti az embert, hogy a világot szélsőségekben vázolja: fekete-fehér, jó-rossz, forradalmi-reakciós. A rövidítés a legfontosabb, ez pedig leegyszerűsítéshez vezet. Az élet bonyolult gazdagsága elvész a hírek idiómáiban. Mi a tény? Általában bizonyos politikai, gazdasági vagy történelmi jelenséget értünk alatta. De vajon nem ugyanígy tény-e egy adott társadalom klímája, hangulata, az érzések és az indulatok? Hol találnak azonban ezek maguknak helyet az információ világában? Fontos ösztönző forrás volt számomra az Annales francia történelem-filozófiai iskolája, amely új meghatározását adta annak, hogy mit kell történelmi ténynek tekinteni. Hagyományosan a történelmet királyok, kormányok, intézmények, háborúk politikai történelmeként kezelték. Az Annales-féle iskola a légkör, az aszály, a mentalitás szerepét kezdte vizsgálni. Marc Blochnak, Brandel barátjának vagy Georges Dubynak a művei nagyon tanulságosak voltak számomra. Az irodalom mai helyzetét, leegyszerűsítve, a következőképpen látom: egyfelől van a szépirodalom, amely egyre inkább a belső életre, az egyén lelkivilágára összpontosít. A kiindulópont egyetlen személy. Annak belső élete. A másik emberhez való viszonya. A másik pólusban vannak a tömegtájékoztatás által közölt hírek — kemény, rövid, egyszerű tudósítások. És mi van a kettő között? Nagyobbrészt üres mező, én ezt próbálom művelni. Ahhoz, hogy le lehessen írni egy adott légkört vagy az emberek érzelmi állapotát, indulatait, a szépirodalom technikáihoz kell nyúlni. De mégiscsak az információk beszélnek a legfontosabbról - a történelem keletkezéséről. Emlékezetünk egyre rövidebb. A történelmi tudat elvesztésének tanúivá kezdünk válni. A történelmet egyre inkább a kollázs helyettesíti. A felnövekvő nemzedékeknek már fogalmuk sincs arról, hogy mi volt húsz évvel ezelőtt. A múlttal való ilyen39
