Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 6. szám - Balassa Péter: Nádas Péter 1979-es Leírás kötetéről - 1996-ban

aminek látom, hanem egy kéz. Ez csak álom lehet. De nem álom, mert ez egy kéz... Fából faragott kéz. De mintha ez a fából faragott kéz értem nyúlna... és azért... hogy segítsen. Krisztus keze. Értem nyúl. Meg kell fognom, hiszen lenyúlt értem... El kell fogadnom, hiszen azért nyújtja, hogy segítsen. Nevetséges... A nagypárna Krisztus keze. Ez csak motívum.” (Kiemelések BP) Az utolsó, negyedik részben ez a passzus didaktikus és disszonánsán érzelgős ugyan, de igen érdekes és funkcionálisan a helyén van: a létérzékelés, az ego-problémák, a megfelelés, az eggyé nem válás és az archaikus/új tudás megszerzésének dilemmái, transzcendencia-vágyban és némileg félresikerült, de kivehető' crucifixus-utalásban tetőznek („Szomjas vagyok”.) Mégis, éppen ez az a pont, ahol és amikor a külső idő érzékelhetően újra múlni kezd. Az örökös „fél egy”-ből, mint a belsőbe fordulás börtönidejéből éppen itt tör ki az önmagán kísérletező beszélő, a kéznyújtás mozdulatát külsővé-autonómmá változtatva: kinyújtom a karom, elveszem az órám, s úgy fordítom, hogy az utcáról bevetülő fényben látni lehessen a számlapját. A kismutató majdnem a hármason, a nagymutató a kilencesen áll. Nézem. Tehát háromnegyed három van.” „Igaz ugyan, hogy „nem előre, csak körben,... tehát ismétli önmagát”, de mégis elmozdult valahonnan valahová, a folyamat a külsőben ért véget. Az utazás valamennyire mégis nevelő mozgásnak bizonyult, mely átléptethető az egyik állapotból a másikba, miközben rendkívül változatos, gazdag - bár sok helyen nem működő - inventarium halmozódott fel a további utazások céljaira. Valamilyen tudás-esemény abban a mondatban történik meg, amit már idéztem: „A külvilágra kell összpontosítanom a figyelmemet.” Nádas Péter egész művét tekintve úgy hangzik ez, mint egy fogadalom, amelyet — véleményem szerint — állhatatosan máig betart. .Akik a születő és elhaló motívumoknak csak különbségeit, variabilitását érzik, azoknak ez a végtelenből a megnevezés által kiszakított, de abból kiszakíthatatlan ritmus rövidnek tűnik... a variációk száma, amely körülveszi őket, megismerhetetlenül végtelen... Én nem érzem a motívumok különbségeit, csak tudok róla, mert én is részt vettem a megismerés hajszájában, de most már azt is tudom, hogy a variabilitás nem lényegi különbségeket, hanem éppen lényegi azonosságot jelent.” A megismerés hajszája az azonosságot üldözi mindvégig. Az üldözés sauli-mészölyi értelmében is.

Röviden összefoglalva a novellista Nádas világáról mondottakat: a korai művekben csaknem mindazok az egzisztenciális és kulturális motívumok, szerkezetek, szemléleti elemek felhangzanak, amelyek egész művészetének belső kontextusát, referencia-pontjait jelentik. Poétika és szemlélet nem kezdeti-kezdetleges, alakulásának fenti részletezése után ezt nem kell újra elismételni. Marxista-mozgalmi bal- oldaliság, speciális (két világháború közötti, polgári eredetű) magyar változatban és a polgári szabadgondolkodás szép és válságba került hagyományai szembesülnek, ütköznek egymással és a biblikum, elsősorban a Törvény-szellem és a Jézus-alak kérdező agonisztikus előbukkanásával. Az ütköztetések, törések, diszkontinuumok, az egykori nevelődési gondolat paradox lenevelődését idézik elő, egy újfajta, a priori érzékelés és érzéki írásmód erotikus, mélylélektani, elsősorban ödipális motívumainak fikcionálásával. Poétikai-stílustörténeti hármasság épül egymásra. Az először hagyományos - bizonyos értelemben realista - történetmondás parodikus hangsúlyokkal relativizálódik, majd a nyelvben lépnek fel változások, a .Báránytól kezdve, radikálisan pedig a Leírás imént elemzett helyzetében, jellegében, ami egy problematikus, de termékeny, forrongó avantgárd végül elvetett esélyéhez vezet. Történet és metafikció viszonyának alakulása megszünteti a foszereplő/történetmondó szubjektum rögzítettségét és definitiv azonosíthatóságát, a nézőpont egyértelműségét, miközben mégis a pszichológiai-antropológiai-egzisztenciális én-identifikáció kísérlete és többnyire kudarca jelenti az adott történet tulajdonképpeni tétjét. Ennek a tétnek a fel nem adása (vagy nem minden további nélkül történő feladása: alapfelté84