Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6. szám - Balassa Péter: Nádas Péter 1979-es Leírás kötetéről - 1996-ban
lül különböző beszédhelyezet-váltásokkal találkozunk, a csoportos beszéd, a dialógus és a magánbeszéd modalitásaival. Csupasz érzékelés és filozófiai-teológiai-ön- reflexiv szöveg ütköztetése - részben a kor írói, fiimi köznyelvén. A filmnovella központi tétje azonban a mondhatóság, az azonosság megújuló megszerzése, a reformált keresztény értékek működőképességének-élhetőségének visszakérdezése, lebontó szembesítése a személyben. Azon erénye ellenére,hogy rendkívül egységes, végigvitt tónusú, időnként igen erőltetetten stilizált beszéd, hosszú nominális részletek és bizonyos alapvető kimódoltság ismerteti fel az olvasóban mindezt (tartalmilag pedig az akkor, ott fontos mozzanatát: a represszív kereszténységet, mint a kommunizmus hasonlítóját, amit korszak-jellemzőnek neveznék, ugyanakkor az életmű mai állása felől ez az írás is, miként a Leírás körüli időszak, hallatlanul izgalmas, nyitott és eldöntetlen: látszik, merre mozdult el, merre dőlt el a pálya íve — a klasszikus modernség felé, illetve a kereszténységről és Istenről való beszéd elmélyültebb jelentésre valló (bibliai értelemben névtelen) elhallgatása felé, ahogyan erről a Burokban és a Mondhatnám-e? című kis írásban vallomásszerűen beszél. És látszanak még azok az irányok is, amelyeket utóbb nem vagy kevésbé tartott járhatónak (parabolikus szerkesztés- és gondolkodásmód, neoavantgard szövegirodalom, szigorúbb önreferencialitás, következetesen bizonytalanná tett beszédhelyzet stbj Ennek a műnek, mint a környezőknek is, a későbbi hozama, a „honnan hová” megmutatása a fő érdeme, az a vonása, hogy minden bizonytalanság és megoldatlanság ellenére minduntalan felvillantja a változatlant a változóban, az eleve meglévőt az átmenetiben. Hogy az etikai és a bűn, a rossz és az azonosság összeszövöttségének „természeti” felismerése miként provokálja az európai, zsidó-keresztény alapértékek újrafogalmazását, vagy esetleg elutasítását, az szellemileg már eleve érett fokon jelenik meg ebben az irodalmilag még útonlévő szövegben éppúgy, mint a korszak más darabjaiban: „Vagy legalább mondd meg a neved. Van neved? »A fiú felnevet. Mindenki úgy szólíthat engem, ahogy jólesik neki. Nincs nevem... . Gyere. Én adok nevet neked. « ... Minden, amit csinálni fog, a legjobb, amit tehet. Mégis a harmadik út.” „Szabadságodat akkor nyerem el, ha minden úgy történik, hogy közben én semmit nem teszek; amit teszek, arról nem tudok; amiről tudok, azt nem én teszem...” ,A kis bűnök csak elfedik azt, ami a legnagyobb. Hogy nem tudom bűnösnek hinni magam, hanem egyenlőnek veled. Vele... Ha magam érzem magamat, akkor mégsem te érzékeltetsz engem magammal, akkor nem érezhetlek téged, akkor nem te érzékeltetsz engem magadnak, akkor talán nem is te vezetsz.” „Uram, nekem a félelemmel is kéjes borzongásokat okozott...” E mondatok egy gyötrelmes futás, loholás közben hangzanak el, és a futás motívuma - lásd az Évkönyv egyik fejezetét - éppúgy, mint például a kutyáé a kerté vagy a növényeké, virágoké, vagy a szadisztikus testi manipulációké stb. saját toposszá válik, amit előfordulásai értelmeznek az életműben. Ézúttal is, mint számtalanszor, különösen ebben a korszakában, az önreflexió és a cselekvés szinkronitássá váló összekapcsolásának technikáit gyakorolja, ami az egész Vonulásra érvényesnek látszik, nem függetlenül Mészöly Miklós korabeli technikai kísérleteitől (lásd pl. az Alakulások című kötet teljes második felét). A mű feltűnő homogeneitását a vonulás, vándorlás, futás állandósága, az önreflexív beszéd ritmikus visszatérése, az eleje s vége felől víziónak bizonyuló álom keretes funkciója, továbbá a szöveg leghosszabb egységében visszatérő Mi- atyánk-szöveg, az egyszemélyes és a kollektív ima „kommentált”, narratívává alakított megismétlődései biztosítják. Mégis, a filmezés, a filmnovella szerinti poétizálás, az elsődlegesebb, eredendőbb fényképezés származéka. A fotografálás megcselekvésének belülről ismert és megjelenített problematikussága: a lelepelző funkció és ugyanakkor az „egy-az-egyben” hitelesség manipulációs mítosza. Érzéki-ösztönös és elgondolt, természetesség és 74
