Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6. szám - Temesi Ferenc: Pest (regényrészlet)
ban, hogy odahazafelejtette, igy csak a szóbeli adatait tudtuk lejegyezni. Teiják Tódor népiellenör vérbeli kommunista. Kicsit hosszú, de jó, mondta Király A mai mecénás nem művet vár, csupán eszméi iránti rabszolgai rajongást. Műre nincs szüksége, csak bizonyosságra, mondtam. Ezt az ösztöndíjadra érted?, mondta Vanicsek a tizenvalahanyadik unicum- mal a kezében. Én is úgy látom, az orgonánál még mindig Sztálin üldögél. Panaszkodni azt én is tudok, mondta Király, csak írni nem. Nem tudom, mit újon placebóirodalom helyett az ember. Adjál föl írást apróhirdetésként, mondta Balázs, aki egyszer vörösborral telehányta a Váci utcában a nagyszobát. Vagy Szent Antal láncával kísértsd az embereket. Az „Egy híres regény” se rossz a száz helyett, mondta Vanicsek évgyűrűkkel a derekán. Nehezen lélegzett. Eleve már csak a kivonatot írod meg, ne kelljen bajlódni vele. Nem akarok iparirodalmat csinálni, mondtam elszántan. És földalattin se megyek többet. Ugyan már, mondta Király. Pajtikám, te még azt sem tudod, hogy az Illés Endre minden könyvet elolvas, amit kiad. És elvárja, hogy dedikált könyvet ingyen vigyenek neki, te nyugalmazott szitakötő! Be vagy nála jelentkezve? Ez komoly? Vanicsek hörögni kezdett és lefelé csúszott a székről. Mentő! Hívjanak mentőt!, kiáltottam. Csak semmi pánik, pajtikám, mondta Király. Mennyi unicumot ivott, kérdezte Balázs. A reggelivel együtt úgy két liternél tarthat. Akkor elég lesz egy taxi, Zoli, mondta Balázs. Király megjegyzését Illés Endréről halálkomolyan vettem. Nem kellett volna. Egy hét múlva - bejelentve - beállítottam a Szépirodalmi mindenható igazgatójához, aki a fáma szerint Aczéllal szokott volt kártyázni. A könyvbe — amelyben, mint egy cigányprímás, azt játszottam el, hogy mindenhogy tudok játszani — csupán annyit írtam, hogy: „Illés Endrének tisztelettel”. Nem írtam mellé, hogy „a Történet a szerelemről és a halálról írójának”, pedig ez volt az a könyv, ami Katitól rám maradt. Mit óhajt?, kérdezte. Részegen rágtam a rágógumit, vállig érő hajammal babráltam zavaromban. Hiszen én csak tiszteletemet akartam tenni. Illés Endre hideg szemmel figyelt. Közben elintézett egy-két telefont a kor hivatalos írónőivel. Amikor látta, hogy tényleg nem akarok tőle semmit, ingerülten krákogott, és azt mondta: Jól van. A következő könyvével egyenest hozzám forduljon. A szája szögletében egy csipetnyi mosoly. Amikor én már a Hungária-ház lépcsőin sasszéztam lefelé a negyedikről - mint aki jól végezte a dolgát -, azt mondta Illés az ajtaját őrző két sárkánynak: Ezt a fiatalembert nem akarom látni többet. Megértették? 35
