Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 6. szám - Temesi Ferenc: Pest (regényrészlet)

Tudja meg mindenki, hogy az én legkedvesebb költőm Réz Nikolett, a lányom. Engem Tengődi Zoltánnak hívnak. Ebből minden közepesen tanuló gyerek kita­lálhatta, hogy Réz Nikolett, a költő, nem az én édeslányom. Réz Nikolettnek van már egy „Apu”-ja, én csak az „Apá”-ja vagyok. Régen ezt úgy mondták: a mostohája. Ötéves volt, amikor találkoztunk. Nem pap és nem is anyakönyvve­zető adott össze bennünket a mamájával, hanem ő. Ötéves korában az ember általában még nem tud írni. Első versét a nagyany­ja jegyezte fel. így szólt: Hol jártam, hol jártam Kedves virágszálam Zöld erdőnek szélén Kicsi rétnek végén. Lalala-lala-la-lala-la-la. E vers a költőnek a népdalhoz (minden költészet forrásához) való erős vonzó­dásáról és mély természetszeretetéről tanúskodik. (Mi Pest egyik külvárosának kertes környékén élünk.) A másodikat már sajátkezűleg vetette papírra, hatévesen, de még óvodásán. Legkedvesebb költőm ugyanis szeptemberi gyerek. Évnyertes. Egy évvel ké­sőbb került iskolába, csak nagybetűkkel volt képes kifejezni mondandóját: ERDŐ KÖZEPÉN JÁRTAM HÁROM MADARAT LÁTTAM BIMBAM BIMBAM BIMBAM A három „BIMBAM” és a három „MADÁR” közti összefüggésről már a köze­pesen tanuló felnőttek is értesültek. Legkedvesebb költőm hetedik életévében kezd beérni. Ekkor már nemcsak ír, de olvas is. Aztán meg itt van a televízió. Minden gyerek tudja, hogy ez is jó já­ték: Jajde jó, jaj de jó szombat cicavízió Felhívom olvasóim figyelmét a kisbetűk magabiztos használatára. És csak egyetlen helyesírási hiba van a műben. (Ugye, mindenki tudja, hol?) Ézután éri kedvenc költőmet az első irodalmi hatás. Kezébe kerül az „Ami a szívedet nyomja” című svéd gyermekverskötet. így ír: Már iskolás vagyok nem óvodás sok könyv füzet ceruza tolltartó de már iskolás vagyok! Legkedvesebb költőm pályája ettől kezdve meredeken ível felfelé. Helyzetda­lokat kezd írni, azaz már bele tudja érezni magát mások helyébe. Visszatér a nagybetűk használatához, talán mert így gyorsabban tud írni, mint zsinór­írással. UTCASEPRŐ UTCASEPRŐ VAGYOK ÉN EGÉSZ NAP AZ UTCÁT SEPREM HOSSZÚ SEPRŰ A KEZEMBEN BŐR KALAP 26

Next

/
Thumbnails
Contents