Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 6. szám - Temesi Ferenc: Pest (regényrészlet)

Aztán jött Attila mester, az ősz hegedős, a Sárkány-lovagrend másik tagja - minden fák, bokrok, virágok, gombák, madarak, felhők, kövek barátja. (Tán mert az Október 6. utcában lakott, ahova ritkán nézett be a nap.)

Hány oldal lesz?, kérdezte a regényről.

Úgy ezerötszáz, feleltem, mert úgy éreztem.

Annyit nem is lehet elolvasni, mondta ő, de látván, hogy nem rendít meg, hozzátette:

Úgy látszik, az üres évek végül bejönnek.

Megjött Tamás (alias Szomorú György), akinek tekintete mínuszos üveg mögött bujdokolt. A börtönbeli fertőzés következtében az egyik fülére nagyot hallott. Ő is porlódi volt, akárcsak én, de ő gyűlölte szülővárosát, mert ott köpték be az évfolyamtársai az egyetemen. Tamás egy többpártrendszerre épülő alkotmánytervezetet dolgozott ki. Ennél kevesebbért is sitre lehetett kerülni a szabadnak mondott hatvanas években. Tamás még elcsípte a maradék ötvenhatosokat a börtönegyetemen. Most is a forradalomról írt regényt: minden fejezetét egy fémdobozban elásta a kertjükben.

Rettenetesen sok élet van benned, mondta nekem. Bennem meg csak a halál.

Ott volt még Vass Levente, a húszat nem oly rég betöltött erdélyi költőpalánta, akinek kihullt a haja a kemoterápiás kezelés miatt... Ott állok a sír fölött / Esik és én röhögök... ., határozta meg helyzetét egy kétsorosban. Nem nagyon hitt már a gyógyulásban. Ma különösen megszépült: a pír az orcájára visszatért, ékkőként fénylett a szeme, mindene élni akart.

Puliszkát akart csinálni, de kissé korán rúgott be, s a puliszka ehetetlen lett. Vígasztalhatatlan volt.

Erkó bárvoha belépett, egy géppisztolysorozatot eresztett szavakból a jelenlevőkbe. Mire a delikvens a szívéhez kapott (Erkó mindenkit a legfájóbb pontján talált el), a mázsányi borszagú férfi már ott is volt és átölelte. Ha én csináltam hasonlót, mindenkit megbántottam. De Er kór a egyszerűen nem lehetett haragudni. Most éppen azt mesélte, hogy Királlyal megérkeztek egy bulgáriai írótalálkozóra, mindeketten bulgár matróztrikóban. A táborszernagy küllemű portás, amikor meglátta őket a szálloda halijában, azt mondta:

Prekomba?

Erkó szerint ez azt jelentette, hogy: „maguk jöttek levinni a szenet?”. Ébredj, magyar, szúrt belém és magához szorított, az ősi föld veszélyben!... Fogadok, hogy Zolikának még egy sora sincs meg abból a regényből.

Ami volt, elégettem, hebegtem.

Nem kell szabadkozni, mondta Bordafűró Eszelény. Látszik az az emberen, hogy áll a munkával. Na, ezt kapjátok el, mondtam és a fiókomból előhúztam egy írást:

A legkedvesebb költőm

Legutoljára az iskolában írtam volna ilyen című dolgozatot. De nem emlékszem rá, hogy írtam volna. Az is lehet, hogy éppen hiányoztam. Szerencsém volt: senkit sem kellett még kineveznem legeslegnek. Most eljött az ideje ennek is.

25