Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6. szám - Szepesi Attila: Az alcsuti cédrusa; Ima a guberálókért; Temesvári Pelbárt (versek)
Szepesi Attila Az alcsuti cédrusra Mágus-fa, vének véne, állsz csenevész akácok között: titokzatos-magány osan éjek csendjében száműzött. Hó kering rád, perzsel a hő, körötted mindenféle tört fák. Kitárnak és elrejtenek, a némaságod sokszorozzák. Vendéged karmos bőregér, ágad tövén bagoly huhog. Szállnak fölötted évszakok, születnek-múlnak korszakok. Világod észak, puszta táj, hadak-dúlta pannon vidék. Borongsz a széljárt hegytetőn idegen föld vendégeként. Zúgó ágaid lengeted és ami nékünk éjszaka, sorsunk-vesztő, mindegy neked, vén fa, Libánon cédrusa. Ima a guberálókért Kóbor ebek és emberarcú lárvák Istene, aki magad. is rongyosan és éhesen ődöngsz a mennyei szeméttelepek körül, ne feledd el foguk-hullató híveid. A te hasonmásaid ők, a mindig-veszte- sek, a mocsokban részegen gajdoló vak eszelősök. Arcod tükörképei e szutykos és borostás bolondok, tüdejüket a hóba kiköpő madárijesztő pojácák, akik agyatlanul tántorognak a városszéleken. Hasonlatosak hozzád és benned bíznak egyedül, aki szakadt nejlonszatyorral kóvályogsz kívül az éteri édenkert kapuján, aki fekélyesen hortyogsz az égi pincék zugain, patkányok között hánykolódsz s rég elfeledted atyád nevét. Motyogsz magadban a penészes szalmán, és sorsod virrasztód a reménytelenség fekete óráiban, ámen.
