Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 5. szám - Határ Győző: "Autentikus líra"
tafont az a nyavalyakórság, amit hol artritisznek, hol reumatoid izületesdinek becéznek az orvostudorok: sántítva még csak lehet, de ha szűnös-szüntelen önmagára figyelmeztet a lancináló fájás, akkor megáll a tudomány. Neked nyereséges - nekem veszteséges üzlet, hogy nem kaptál „költői levelet”, melynek amúgyis annyira letűnt a divatja, ahogy az idő elszállt velem: elócskulok s dolgaimat ócskaságszámba veszik- nézegetik-szimatolgatják a protoposztmodern kiskokasok, akik a divatszelek után igazodnak. Nincs lealázóbb a fizikai fájdalomnál, jószággá degradálja az embert - megtanultam; s annál inkább csudálom teljesítményedet; hogy lótsz-futsz-vitézkedel a papíron, kefelevonatokkal bajlódsz, fordításköteteket gondozol s eközben még arra is van lelkierőd, hogy a magad ihletésének se mutass ajtót (ahogy én teszem, tudatosan, mert már fölöslegesnek érzem, hogy szaporítsam termésemet s kivált kapáló- dzom ellene, amióta a fejemre olvasták, hogy a m. irodalomba „visszarendezhetet- len / reinkorporálhatatlan” vagyok: érném be annyival, hogy messze idegenben, egy piszt se hallatva, morzsolgatom végére érő életnapomat). írom, pedig ezt a fületlen- farkatlan episztolát azért, mert ha sikerül is hazavegődnünk, kötve hiszem, hogy futná erőmből Szögedére. Pedig feleségem szögedi, rokonok is volnának, s ami ennél fontosabb: igen szerettelek volna látni otthonodban, magad-teremtette környezetedben, könyveid közt; megvígasztalódni azon, hogy vagy és dolgozol, meghányni-vetni azt, ami papíron hosszadalmas volna: karambolunkat az orosz nyelvvel, mely nálad gyümölcsöző volt, nálam, a véletlen ajándéka gyanánt, az angolszász világ magas- nyomású asszimilációs-atmoszférikus nyomásán - elpárolgott: már csak olvasok, de akadozva is alig beszélem a nyelvet, mely anyai nagyapám nyelve volt. Ilia Misi, remélem, csak ijesztget, lelki szemeimmel ott látom a harmadik évezred százéveseinek arcképcsarnokában, amint a „múlt század meséiből” ad elő, s ezek a mesék, a múltak meséi, mi volnánk: lám, egyet fordulunk és maholnap már édes-mindnyájan „múlt század” leszünk. De, ha eljutok Pestre, a szállóból az elsők között foglak felcsengetni, hogy legalább a hangodat halljam: szeretném regiszteredhez hangolni a verssé sorakozó betűt, amikor olvaslak. Szurkolok neked nagyon, hogy a rehabilitációs műtét jól sikerüljön: leszel te még olyan utazóképes is, hogy londoni házunkban ott ülj a főhelyen, vacsoravendégül. Szeretteidnek szívélyes köszöntéssel - téged gyöngéden ölel baráti öreg híved (aláírás: HGY) 97
