Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 5. szám - Bombitz Attila: Tükörcserepek tárcában (Metszet Baka István publicisztikájáról)
dozóját találtam meg benne.” Tömör, esszenciális mondatok formájában csak tárcái beszélnek Baka Istvánról. Szosznorát vendégül látja, Brodszkijt elmulasztja. „Ha erőltetem, talán összehoznak Brodszkijjal, de ehhez túl félszeg voltam, meg már akkor is sejtettem, hogy nagy és »nagy« költőket jobb a verseikből megismerni, a személyes találkozás gyakran kiábrándító.” Baka kedves alakjait megidéző könyvének egy másik része azoknak a költőknek, muzsikusoknak adhatna helyt, akik különböző időszakokban, de egyazon intenzitással kísérték művészetét. Mondjuk Carl Michael Bellman, akiről rádiós sorozatában beszélt nagy szeretettel. (S akit nemcsak hogy fordít, de Fredmanjába még belé is bújik egy vers erejéig.) „A sok vidám dal között egy tőlük meglehetősen elütő a legkedvesebb számomra: a No. 18-as Didergés. E vers halálfélelemmel és életvággyal átitatott sorai idéződtek fel bennem, amikor Csatlós János végzetes betegségének hírét vettem, s ezeket mondogattam a kórházi ágyon is, amikor súlyos műtétre várva fel kellett készíteni magamat a legrosszabbra is, de az életem »fredmani« oldalairól való lemondásra mindenképpen. Talán Bellman »didergése« segített, hogy ma - két hónappal később (1993 júliusában - B. A.) - ismét egy pohár (de szigorúan csak egy pohár) borral emlékezhetem a stockholmi matrózkocsmák dalnokára és az ő magyarországi nagykövetére, a nagyszerű műfordítóra, filológusra és atyaion bölcs barátomra, Csatlós Jánosra. Proszit!” Aztán Széchenyi István. Kétszázados születésének napján Baka emlékezik a DéZ- magyarország hasábjain, nekünk adalékot szolgáltatva a hatalmas Döbling-kompo- zíció Széchenyi-élményéhez. A világirodalomból Marqueznek és Hrabalnak szentel írást; A pátriárka alkonya Kelet-Európa történelmének nyelvén szólal meg újra, és megörökíti lelkesen a Hrabal szegedi látogatásakor rendezett sörnapot. Leonard Bernstein Mahler-felvételei kapcsán beszél talán művészetének legnagyobb bűvköréről: „Szokol rádiómról egy primitív orsós magnóra vettem fel - merő kíváncsiságból - a III. szimfónia első tételét. Visszajátszva ugyanúgy hangzott, mintha szappanos- doboz-zörgést vécécsészezubogással próbálnának visszaadni, amit viszont sikerült kihallanom ebből a hörgésből-vartyogásból, még így is lenyűgöző volt - a nagy Pán vonult be, komor-fenséges fanfároktól kísérve a nyári természetbe, nem is a mitológia, hanem az ösztönvilág legmélyéről emelkedve a fény felé - a »lenti« és a »fenti« világ ilyen megrendítően természetes összekapcsolásával addig csak Rilke költészetében találkoztam - milyen kár, hogy sihederként, amikor egy zöldfedelű Rilke-kötet volt a bibliám, nem hallgathattam ezt a zenét: mennyivel többet értettem volna a versekből is!...” Emlékeznek a Vasárnap délután megfelelő passzusára? És ha Mahlerről szó volt, legyen szó Liszt Ferencről is, Baka István másik fontos muzsikusáról, a Szekszárdi mise, a Farkasok órájában olvasható teljes Liszt-ciklus ihletőjéről. A Világpremier című tárcácska egy lemezfelvételen első alkalommal hallható darab méltatásáról szól. Továbbra is Baka István szavai mellett maradnék, amikor kortársainak arcképeit, egy-egy új művük megjelenése alkalmából, vagy a megszólítás vagy az emlékezés igényéből festi fel a Délmagyarország, a Népszabadság illetve a Szegedi Rádió számára készített írásaiban. Az a közös bennük, hogy szándékosan nem olvasható ki belőlük „értékelés”. Az „a kritikusok feladata lesz” - írja egy helyütt. így lesznek e miniatűrök apró sétálgatások a költő magántörténelmében. 1991-ben Bállá Zsófiát első magyarországi kötetének alkalmából üdvözli,s közben ott ül újra egy egykor volt, Kolozsvár felé tartó buszon. (,,1979 őszén egy ikarusznyi fiatal magyar író indult Kolozsvárra, hogy az erdélyi nemzedéktársakkal - nemcsak magyarokkal, románokkal is - találkozzékPataki Ferenc festőművészt, (A kisfiú 83
