Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 5. szám - Varga Magdolna: A lánc-metafora nyomában (Gondolatok Baka István metaforáinak sajátosságairól)
Varga Magdolna A lánc-metafora nyomában Gondolatok Baka István metaforáinak sajátosságairól ipjaink átlagos műveltségű olvasója még ma is Horatiushoz hasonlóan gondolkodik: képiségében éli meg a verset, elsődlegesen a festőiség szempontjából ítéli meg; a vers hangulatát, hatását a költő által teremtett képekből magyarázza. Elgondolkodtató, hogy az avantgárd és a neoavantgard, a tárgyias költészet és a posztmodern után is még mindig ekkora jelentőséget tulajdonítunk a lírai alkotás e jellemzőjének. A hagyományos költői világképhez közelebb álló Baka István az egytagú (csonka) metaforában találta meg képi világának egyik legalkalmasabb eszközét. Ez, valamint a ragaszkodás a kötött versformákhoz, az információhordozó legminimálisabbra történő tömörítése különítette őt el a kortársaitól. Ha nem a szabad vers, a hosszú-vers vagy a tárgyias költészet megoldásaival él, akkor ez vajon visszalépés- e? Vagy megfutamodás a kor költészeti, esztétikai kihívásai elől? Baka a láttatással (még ha ennek vannak a naturalizmussal és a szecesszióval kacérkodó vonásai is) újjá kívánja teremteni a befogadó és a műalkotás kapcsolatát: megkönnyítve ezt azzal, hogy nem új eszközökkel kísérletezik, hanem a régieket „használja” új módon. A rendkívüli egyensúlyban tartott képi világgal még jobban megerősíti a spontaneitás látszatát, még inkább hitelessé teszi az ábrázolt világot. Összefonódik ezzel az evo- káció módszere - képeinek allúziójára gondolok. A Baka-képek világában, az egytagú metaforák labirintusában könnyebben eligazodhat az az olvasó, aki genezisét is megfigyelheti. A költői képek többsége általában szintagmára, szintagmaszerkezetre épül, ezért minősítésüknél gondot okoz az írásjel hiánya. Igaz, ugyanakkor az írásjelek hiánya tágabb értelmezési lehetőségekhez is vezethet. A másik gondot az okozza, hogy egy költői kép megértésének, minősítésének meghatározója a befogadó találékonysága és képzettsége. Hogy egy vers mennyire tágítható, mennyire rugalmas, az elsősorban az egyénen múlik. Nem lehet tehát az egzaktság bármilyen követelményét állítani; legföljebb azt tehetjük, hogy mindig hozzáértjük, - értetjük: a dolgozatíró pillanatnyi tudása szerint. Kísérletemben így nem is a merészségre, hanem a konvenciókra építettem. Ha van egyszerű képalkotás, akkor a kezdeteknél a hasonlatot találjuk. Baka hasonlatait vizsgálva úgy látom, hogy több igen közel áll a teljes metaforához (pl. „remeg a gyertya lángja, mint döngetett kapu”, „felpuffadt nyelved, mint dögön hízott eb, kushad közöttünk”- Háborús téli éjszaka). Ezek nemcsak a könnyebb mondatfu- zés miatt maradtak hasonlatok, hanem stilisztikai funkciója van annak, hogy az Isten nyelve csak olyan, mint a dögön hízott eb, s nem azonos vele (noha a közbevetett hasonlat által kettészakított igei metafora inkább ezt erősíti), vagy a remegő gyerKözelítések és feltevések 75
