Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 4. szám - Bodri Ferenc: Képeskönyvek a mitológiákról

hogy a körünkben annyira kedvelt Oisin-Osszián (Batsányi, Petőfi, Arany!) létéről itt mily kevés szó esik. Igaz, egy tudományos monográfiába egy tájékozott korban Macpherson neve alig fér bele. Az utódok már régen „túlléptek” a romantikán. Az „értékek átértékelése” (Nietzsche) szinte folyamatos, „a régi dicsőség” homályba merült.

A mítosz világkép és példa, egyben „irodalmi fikció..., mindig abban a kultúrában van értelme és jelentősége, amelyik használni tudja...” — olvasom a pragmatikus indítást John Pinsent értékelésében, ahol a változatlanul „vezető szerepű”, számunkra a legismertebb és leginkább feldolgozott görög mitológiát mutatja be. Bár korántsem egyszerű „ismeretterjesztő szándékkal”, inkább mint a társadalmi és emberi kapcsolatokra jellemző egykori modellt, az életmódra vonatkozó alapforrást a kultúra fundamentumaként. A Jellegzetes és elkülönülő” mítoszalakzatok „hasznáról” kiemelt idézet egy kissé általánosít, és csupán annyiban helytálló, hogy bár a görögség „Olümposz előtti és utáni korszakának vallása” a 12 isten állami kultusza idejében, akár „a latin átmentéssel” együtt a kereszténység felvételével elkopott véglegesen, de a „história” az európai kultúra eleven részévé lényegült, szervesen és feledhetetlenül. Ezért a megszámlálhatatlan feldolgozás és értelmezés, „az antik hatásokról” összeállított vaskos bibliográfiák. Közöttük hazaiak. Nálunk Császár Ferenc, Csiky Gergely, Petz Vilmos, Kallós Ede és mások színesen leíró mitográfiái előbb, Kerényi Károly, Szabó Árpád, Trencsényi-Waldapfel Imre, Marót Károly, Szilágyi János György, Sarkady János és társaik értelmezőbb,tudós „mitologémái” századunkban, nemrégiben Robert Graves és a megnyerő stílusú Vojtech Zamarovsky és a többiek könyvei, tanulmányai. Az egyik első önálló hazai mű a témáról Császár „zsebszótára” lehetett, majd a számtalan közhasznú tankönyv és segédkönyv századokon át. Költőink szavától a zsigereinkbe ivódtak az antik istenek és héroszok. Homérosz és Vergilius, a görög drámai triász halhatatlan hősei.

Pinsent ugyan óvatosságra int Apollodórosz és az alexandriai iskola mestereinek mitográfiái használatánál, de az említettek és Hésziodosz művét (Istenek születése), Pauszaniasz útikönyvét és még többeket gyanú és kétségek nélkül fogadja hiteles forrásai közé. Pedig Hésziodoszé „példázatos alkalmi mű”, hiszen a „fivérének írta, akivel nem tudott megegyezni örökségükön” - olvasom itt. A Világirodalmi Lexikonban a testvéri vitát Ritoók Zsigmond nem említi az alkotás indítékai között, és talán a fordító, Trencsényi-Waldapfel Imre sem így. Már-már igazolódhatnék a szinte léha, kissé diákos feltételezés, hogy a történetekből azt olvashatjuk ki, amit akarunk. Ez a modern szemléletű album sem az egyetlen a témában egyidejűén megjelentek és forgathatók között, és Pinsent sejtéseinek jelentős hányada feltűnt már Kerényi Károly és Robert Graves könyveiben és tanulmányaiban.

Pinsent mitológiája a hasonlóktól nemcsak a kötet szépségében, a színes reprodukciók gazdagságában különbözik. Abban is, hogy a korszerű értelmezések között „a világ keletkezésétől a héroszok alkonyáig” valamiféle új szintézist teremt. A történet és a képeken láthatók a megközelítés friss lehetőségeit nyújtják, a tudós komp- lexicitás tanulságainak modern fogalmi rendszerét. Akár a mítoszértelmezések velünk fejlődő életképességének bizonyítékaként. Az angol tudós kiemelten antropológiai (Frazer, Lévi-Strauss és mások), emellett lélektani (Freud, majd követői és kritikusa) indítékokból válogatja és magyarázza az önigazoló mitológiákat és rítusőrző mítoszokat történeti keletkezésüktől a változatokig irodalmi jelentkezéseik során. Feltűnik még Jaques Derrida „posztstrukturalizmusa” is, akár a sorsanalitikák - valóban sok pólusú elemzéseket olvashatunk. így a mitikus hierarchiában és a drámai történetek körül kissé szokatlan analízis és rend alakul, de talán való- szerűbb, mint az „aitológia”, a fiktív magyarázatok egykori (pl. Ovidius) és későbbi mestereinél, akár a leíró mitográfiák szerzőinél. De azért ne dobjuk félre az egysze95