Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 4. szám - Domokos Mátyás: Leletmentés
ma nem Kari Marx, inkább Kari Popper filozófiáját kívánta volna kísérletesen igazolni: létrejött valami más a könyvkiadásban is, mint amit a pártállami ideológia voluntarizmusa előírt, vagy amit mi szerettünk volna. Mindenesetre: az imént vázolt megkötöttségeken - fogaskerék-rendszeren - belül aztán csakugyan „szabadok” voltunk, s azt csináltuk, amit legjobb belátásunk szerint akartunk, mint a mobil art-os Haraszty István madara: a madár a kalickáján mindig tárva-nyitva az ajtó, csak akkor csukódik be, ha történetesen eszébe jutna belőle kirepülni. Csupán két dolgot nem sikerült negyven esztendőn át tartó tréningeltetés során sem megszoknunk. Az egyik: a Nyugat főszerkesztője, Ignotus azt mondta, hogy ő bába, s nem angyalcsináló, tőlünk viszont ázt kívánták volna, hogy bábáknak álcázott angyalcsinálók legyünk. Ezt a nekünk szánt szerepet nem fogadtuk el, hiszen a magyar irodalom szerkesztőinek s nem a kulturális bürokrácia alkalmazottainak éreztük magunkat. Ezért aztán a főhatóságok szemében az „ellenséghez” tartoztunk. A másik: nem tudtuk megszokni és természetesnek tartani azt, amiben különben az egész magyar irodalom helyzetének az abszurditása is tükröződött, hogy barátom s egy időben külső korrektorként kollégám, Pilinszky János, az Apokrif költője korrigálja, mondjuk, Madarász Emil Csihajdá-ját (de más neveket is mondhatnék seregestül) s nem fordítva. Mindebből következik, hogy könyvem - tanúvallomás. Nem esztétikai elemzésekre, hanem történeti dokumentumokra alapozva rajzolja meg néhány jelentős, a kortársi magyar irodalom életében olykor kiemelkedő szerepet játszott kézirat kiadói sorsán keresztül ennek a szocialista „szellemvasútnak” a viszontagságos akadály- pályáját, amelyen ezek a művek — többnyire hosszú esztendőkig tartó vánszorgás után - eljutottak a megjelenésig. Persze csak töredékes és fogyatékos tanúvallomás ez, hiszen a kötelező éberség által „felülről” szüntelen gyanakvással kezelt könyvműhelynek az állampárti bürokrácia kafkai jellegéből következik, hogy sok mindenről nem tudok (gyakran a „lényegről” nem is tudhatok), ami a „fellegekben” vagy ha tetszik: az irodalompolitika Olümposzán ülő félistenek döntéseit motiválta a valóságban. Természetesen arra sem volt módom, hogy „boldogabb időkre” várva gyűjtögessek dokumentumokat; abban a reményben, hogy egyszer majd el lehet mondani a „teljes igazságot”. De amit tudok, amit láttam, tapasztaltam, amire a bőröm emlékezik ezeknek az évtizedeknek a kiadói történéseiből — az is elegendő, az is fontos, azt is el kell mondani valakinek. S ha egyetlen mondatban kellene összefoglalnom a könyvkiadás működését is meghatározó ázsiai bizalmatlanság természetrajzát, akkor azt mondanám, hogy hatékonyan nemlétező cenzúrája kivétel nélkül sújtott mindenkit, aki pusztán a tehetsége révén (mondjam úgy, hogy természettől fogva?) rendelkezett a teremtő írói inspiráció részleges vagy teljes szuverenitásával. Vaskos könyvek sorozatát lehetne megtölteni a Leletmentés lapjain megidézett történetek folytatásával, amelyek rendkívül változatos módon, de lényegében mind akörül forgó-szövődő tragikomédiák, hogyan igyekszik korlátozni és megszüntetni a hatalom ezt a szuverenitást. Az ötvenes évek első felében, az úgynevezett „személyi kultusz” idején ugyanúgy, mint a Rákosi Mátyás — Nagy Imre kötélhúzás éveiben, vagy ötvenhat után, a Kádár-i „kemény”, majd „puha” diktatúra éveiben változatlanul, amikor Weöres Sándor találó megfogalmazása értelmében „az uralmi rendszereket az jellemzi, hogy hazugságaikat nem is akarják feltétlenül elhitetni, csak feltétlenül elfogadtatni”. S mintha ez a negyven esztendő akaratlanul is igazolni igyekezett volna Kodolányi Jánosnak még a két háború között tett, félig tréfás megjegyzését, hogy tudniillik „az író akkor is eleve gyanús, ha a hatalommal tart”, a párttagsági könyvvel is rendelkező írókat éppoly előlegezett gyanakvással kezelte az irodalompolitika, mint azokat, akikkel ideológiai vagy politikai okokból „perben, haragban” állt. Az alkotó szférával szemben meglévő a priori gyanakvás teremtett 65
