Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 2. szám - Bence Erika: Nemzedéktörténetek tizenkét kockában (Apró István: Regénybrikett)

kezhetnek és csavaroghatnak ekkora közönnyel a világban; lázadozhatnak, tervezhetnek, ábrándozhatnak ilyen reménytelenséggel, s zuhanhatnak a sziklaszilárdnak hitt kommunista öntudat csúcsáról a teljes nihilizmus állapotába.

Látszólagos egyhangúsága ellenére azonban TBT sorsa merő küzdelem kiábrándulás- élményeinek regisztrálásáért, feldolgozásáért, megfogalmazásáért és művészi színvonalú kifejezéséért. Őt magát ugyanis abbéli törekvése különbözteti meg a mindennapokkal céltalan sodródó, nehéz szagú kocsmákban mérhetetlen mennyiségű alkoholt fogyasztó barátaitól, hogy érzéseinek megpróbál irodalmi formát adni a legváltozatosabb műfaji kategóriákkal gazdagítva így a regényanyagot. Egyébként „világfelforgató” - s a besúgók által nyomban jegyzett - csapszéki monológokra, kampánytechnikákkal győzött, valós tudást nélkülöző vizsgákra, felszínes szerelmi kapcsolatokra és tervezésre tellik erejükből. Ironikus kívülállás, önbíráló epés hangvétel jellemzi az elbeszélő mondatait. Mert igaz, az ábrázolt korszakban nemzedékektől sinkófálták el a teljes és normális ifjúkor lehetőségét, ám az elbeszélő (ki olykor maga TBT, a „regényíró regényhős”) hűvös felülnézetből mutatja be az eltérített nemzedéket is, Tihamérék „mélabús és szorongásra született” gyülekezetét, a világ megváltoztatására irányuló erőtlen, egérutas nekibuzdulásaikat, a nagy Terv-teremtő időszakot. A reménytelen helyzeten való felülemelkedés legkülönbözőbb módjait rajzolják meg előttünk, kezdve a nagy berúgásoktól, a hippi társadalom eszményén át az azonos gondolkodású, különböző kelet-európai országokban élő fiatalok összeesküvéséig. Hogy mindennek kiábrándulás a vége, az törvényszerű és természetes eleme a történetnek. TBT és társai magatartásának hamis ellenpontjaként Hófehérke, a Crna Gora-i származású, családi vérbosszúk szörnyűséges élménye terhelte, elszánt pártaktivista lány alakját rajzolja meg előttünk az író. TBT valóságos ideológiai küzdelmet folytat vele (másrészt szerelmi szálak is fűzik hozzá), mígnem fény derül arra is, hogy HF-ke férfigyűlölete megaláztatásaiból ered, „mozgalmi nyüzsgése” pedig ugyanabba a kátyúba vezet, ahol TBT- ék „éviekéinek”. TBT azonban mást is tervez: regényt. Emellett novellát, levelet, esszét, tévémonológot, drámát formáz, miközben szemünk előtt jön létre a regény: a Regénybri- kett. TBT-t ugyanis lehetetlen nem azonosítani Apró Istvánnal, a „regényíró regényhős” által tervezett regényt pedig a Regénybrikettel. A mű tizenkét fejezetből, azaz „brikett- kockából” áll. Ebbe a formába sűrítődik egy szerencsétlen nemzedék története, amelyet TBT közvetít számunkra a már említett változatos műfajú alkotások által, hogy az utolsó fejezetben közvetlenül szólítsa meg az olvasót, nem kis iróniával billentve ki mindenféle - a világ jobbulásáról alkotott vagy regényolvasás teremtette - illúzióból. A regénymenetből kilépő regényhős-író-elbeszélő egyszerűen a fejünkre olvassa, hogy mindaz, amit tizenkét regénykockába sűrítve tárt elénk, nem teremtett, nem múlt, s nem a valóságtól elvonatkoztatott művilág. Épp ellenkezőleg: ez a totalitárius-véres jelen valóság. „Nézz körül barátom, hát nem ismered ezt a világot? Hol vagyunk mi Európától? Talán soha nem kerültünk ennyire messze a civilizált világtól. Nézd meg a térképet: ahol mi vagyunk, azt a lapot már be sem lehet gyömöszölni az atlaszba, nyúlik velünk a fold, mint a beteg tehén nyála, és már-már nem is vagyunk a láthatáron. Örüljünk apuskám, hogy még egyáltalán vagyunk, és nem szüntetnek meg vagy tiltanak be bennünket múltunkkal és gazosodó temetőinkkel együtt. Örüljünk, amíg láthatjuk ezt a napot, és néha-néha elmehetünk egy kicsit horgászni, ábrándozni valami csendes vízpartra, olyan víz mellé, amelyből még nem döglöttek ki egészen a halak” - hangzik a regény mára már nagyrészt bevált jóslata.

Bár Apró István a meglelt regénytémát a legkülönbözőbb irodalmi eszközök, eljárások és műfajok felvonultatásával formálja szöveggé, mégsem marad meg vázlatnak, részek halmazának. Fő regényszervező elvéről maga szól a már idézett utolsó fejezetben, s teszi ezt a mindent kibeszélés szándékával: „Beszéljünk mégis arról, hogy miről is szólnak valójában ezek a valamiféle csirizzel és némi erőszakos nyomással összepréselt (regény)- brikettkockák? Hogy végül lesz-e belőlük valami összefüggő egész, jelen esetben regény? (...) Szóval ez van, de nem kell okvetlenül szeretni. Brikettből várat rakni mindenesetre nem érdemes, legfeljebb halom, rakás lesz, ennyi az egész, ha ez bűn, Isten majd valószínűleg megbocsátja. A kockák alapanyaga és kötőanyaga kockánként azonos, és ez fontos követelmény, mert ettől lesz a végtermék kőszénbrikett, szalmabrikett, szójabrikett, vagy éppen regénybrikett.”

83