Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 2. szám - Fried István: Magyarságtudományi kérdőjelek

diszciplínája, amely éppen azért, mert történeti tudatát egy soknemzetiségű államból hozta magával, és a XX. században a kisebbségi sors keserveihez a többkulturáltság tapasztalatait párosította, képes (vagy képesnek kell, hogy bizonyuljon) arra, hogy a magyarságtudományt önmagában a tudomány- és az irodalomköziség diszciplínájaként fogadtassa el. Hogy ezen a téren nincsen minden rendben, annak bizonyára az a fajta részvét- és érdektelenség is az oka, amely a többségi helyzetben lévő népek-kultúrák részéről szokott megnyilvánulni a kisebbségi törekvések, közeledési szándékok iránt. Ennek bemutatására már több ízben sor került. így ezúttal ugyanennek a problémakörnek egy másik vetületére szeretnék utalni. Cs. Gyimesi Éva szegedi díszdoktoravatási beszédében elemezte az „erdélyi magyar valódi - mert kritikai igényű és egyetemességre törekvő — tudományos élet hiányát”. Ezt példázandó szólt arról a jelenségről, miszerint „miközben nagyon sokan beszélnek a három nyelvű Erdély kulturális többszólamúságáról, az erdélyi tudományos élet, főként a társadalomtudományok képviselői, magamat is belértve, gyakorlatilag csak ritkán vállalják a megméretkezés, a legitimáció próbatételét román és német nyelven, és románul legfeljebb csak ünnepi konferenciákon szerepelnek, melyeknek szakmai tétjük nincs, értékük elsősorban szimbolikus. És most nem olyan tudományterületekre gondolok, melyeken a nemzeti ideológiák befolyása miatt szinte lehetetlenné vált a kommunikáció”. Ami „szubjektív-emberi” tényezőkön múlik, az a „bezárkózás”, „mely abban nyilvánul meg, hogy egyazon szakma román, magyar és német művelői alig-alig tartják a kapcsolatot. És ez az elszigeteltség nem csupán többség-kisebbség viszonylatában feltűnő. Gyakran Amerikából jelzik nekünk, akik egyáltalán idefigyelnek, hogy illenék észrevennünk egymást, például mi - mint „összmagyarok” - a fent említettek mellett a többi szomszédokat: szlovákokat, szer- beket, ukránokat.”

Ami pedig a magyarságtudománynak hagyományos filológiai hátterét illeti, ott a leginkább beszédes a finnországi helyzet leírása lehet. Tuoma Lahdelma Hungarológia Finnországban - a paradigmaváltás ideje címmel írt tanulmányt a Hungaro- logische Beiträge című (német című, de magyar nyelvű) kötetbe, amelyet 1995-ben Jyväskylä Egyeteme adott ki. A kötet alcíme: Hungarológia Magyarországon kívül, és kilenc értekező számolt be a németországi, törökországi, hollandiai, finnországi, svédországi, észtországi, csehországi, itáliai és japáni hungarológiáról, egy értekező meg „Hungarológia Magyarországon” címmel tette közzé gondolatait. A finn tanulmányíró józanul és számunkra kissé meglepő módon állítja, hogy „a magyar nyelvnek és kultúrának (...) nincs kiemelt helye a finn egyetemeken.” „A finnek számára - így a másik megállapítás - a magyarságtudomány elsősorban a finnugrisztika részterülete volt”. Sokunknak hiedelme volt tehát, hogy a finnugrisztika mintegy finnségtudomány, így ha valamely diszciplína annak részterülete, kiemelt (oktatási-kutatási) jelentőséggel kell, hogy rendelkezzék. Igaz, ellenpélda is akadt: a szlavisztika (a magyar nyelv szláv jövevényszavai, szláv-magyar érintkezések) részterülete a magyarságtudománynak, de éppen hangsúlyosan, olykor egyoldalúan nyelvi-nyelvtörténeti irányultsága (vagy dominanciája) miatt, legalább is ezt igazolja az egyetemi tanszékek beállítottsága, „nincs kiemelt helye” a magyar felsőoktatási intézményekben. S a magyarországi szláv nemzetiségi oktatás általában leválik a szlavisztika tudományos művelésétől. Viszatérve a finn példához: „A helsinki egyetem magyar szakjának a jellegét az determinálja, hogy egy nyelvészet szakon belül jött létre, és hogy a szakért jelenleg is - igaz, a magyar vendégprofesszorral együtt - a finnugor nyelvtudomány professzora a felelős.” „A szak tehát filológiai jellegű.” S még közelebb jutva a probléma centrumához: „A helsinki egyetemen a magyar nyelv helyzete erősen a finnugor szemléletű nyelvtörténet függvénye.” Ezután tér rá az értekező a dolgozat címében már jelzett „paradigma-váltás” érzékeltetésére.

70