Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 2. szám - Tusnády László: A Toldi és a néprajz
dig a beavatási szokásokkal a mulatság együtt járt. Persze ez hajdan közösségi esemény volt: az azonos korú és nemű iíjak együtt rejteztek el, s együtt is voltak bizonyos rituális szórakozás részesei. Vajon véletlen-e, hogy épp a bevatási ünnepek szórakozásaira részben emlékeztető csárdajelenetben vegyül a hatása szerint két szótagú rímbe disszonáns elem: táncát, mestergerendát? Elég sok népmesének főhőse élete egy szakaszán, többnyire gyerekkorában zárt környezetben él - az ifjú király a várában, és épp ennek a zárt rendnek a lehetőségei nem elégítik ki az adott fiatal minden életigényét. Ebben a rendben kevés a véletlen, s így alig van remény arra, hogy olyasmi történjék, hogy arra is lehetőség nyíljék, hogy a hős — szinte küzdelem nélkül érje el célját. Maga a vágy bizonyos módon ellenkezik a zárt világ monotómiájával, s ez még tovább csökkenti az esélyeket. Épp ezért kell bejárni hetedhét országot: több a véletlen, több a lehetőség arra, hogy akár a furcsa, képtelen terv megvalósulhasson. Amint az eddigi világ magzatburka felreped, a hős számára összeomlik az eddigi, az előző rend, jóllehet ez akadály is volt, de védelmet nyújtott, tehát a látszólag rend nélküli, más (a hős számára ismeretlen törvények szerinti) világ eleve az eltévelyedés érzetét hozza magával, az erdő valóban csak képe ennek az előző rendből való kiesésnek. A mélybe süllyedés, a pokoljárás nem más, mint az új lehetőség keresése, s ha ezt megtalálja a hős, majd ez teszi az életet teljesebbé a számára, tulajdonképpen egy új rendbe avatja be. Toldi eredeti elképzelése nagyon természetes: képességei szerint a vitézek között, a királyi udvarban van a helye, de vágya ellen egy szilárd rend feszül: a bátyja él a király közelében, őt paraszti sorsra kárhoztatja, és semmi biztosíték sincs arra, hogy a csak úgy elmenne Budára, a király komolyan venné a szándékát. Az élet törvénye arra tanít, hogy olykor a legtermészetesebb vágyak is képtelenek egy adott renden belül. Sőt, a túl egyszerű megoldás tagadná az élet bonyolultságát, s valami oly furcsa dolgot sugallna, hogy az egyik rendből a másikba való átmenet pofonegyszerű dolog, tehát épp ami oly nyilvánvaló, az lenne a hazugság. Toldi nem jószántából indul vándorútra. Anyja iránti forró szeretete megakadályozná abban, hogy csak úgy „elcsavarogjon” hazulról; György ördögi cselekedete sok bajt zúdít rá, de minden rosszban van valami jó, mert hosszú szenvedés, elrejte- zés után épp így lesz alkalma arra, hogy eredeti céljánál sokkal többet érjen el. A cél elérése előtt a mesehőst is próbatét várja: nem elég csak tudni és hirdetni képességeinket, mindez még hamis képzelgés is lehet. Bizonyítani kell. A méltó, magasztos tett után teljesülhet a vágy. A hős csak ezután lehet magasabb rend részese. Már beszéltem arról, hogy a bika megfékezését a véletlenszerű eseményekhez is lehetne sorolni, de most nézzük meg ennek a néprajzi hátterét, s az adott műben betöltött szerepét! A bikát az ókori latin (görög) felfogás a folyóval azonosította: a folyót is bika képében ábrázolták. Megfékezése a természet erőinek a birtokba vételét, az azokon való uralmat jelentette. Különös, hogy a halál- vagy életvíz lehetősége már itt megjelenik, s Toldi lelkének kavargó indulata a mű elején forgószélhez áll közel, de a dühöngő orkán vagy a megvadult folyó egyformán a természet féktelen erejét fejezi ki, és épp ilyen vad és gátlástalan lehet a legerősebb ember indulata is, hiszen malomkővel üti agyon a társát. A bika megfékezésével valahogy Toldi a saját indulatainak a kordába törését is átéli. Talán ezért lesz oly szelíd a csehvel: erejét megmutatja, igaz, ellenfelének a kezét megropogtatja, de a békülési szándékra jóformán vajszívű lesz, s ez kis híján a vesztét okozza. Hy rejtett módon is találkozhatnak az őselemek az ember természetével, de ebben nincs semmi különös, hiszen azok a lélekkel tartanak kapcsolatot, már a Toldi elején fellobbanó tűz is a lelket idézte (ez a lobogás adja a mű fo ívét). 51
