Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 12. szám - Gál Sándor: Január és december között (Naplójegyzetek)
gon semmi látható nyoma nem maradt. Ellenben néhány ügyes vállalkozó jól megszedte magát a pápai vizitáció alkalmából. S Kassa? Rendbe tették egy kicsit a város központját, s a honi demokráciát emelendő: három szenttel gyarapodott a Hernád melletti metropolis távolabbi és közelebbi történelme. Persze az utakat is járhatóvá simították, az alkalomhoz illően. így a pápai áldást a betemetett kátyúk és tengelytörő gödrök eltűnése őrzi csupán. Minden mást befedett a közöny kültelki hordaléka... * * * Megint, s a rendszerváltás óta hányadszor immár, kétségbe vonják a mai „legszlo- vákabb” tömörülések politikusai és más közéleti tényezői lojalitásunkat. S ez a pro- pagandablöff újra és újra „bejön”, meghallgatásra talál a „széles néptömegekben” idahaza, de még külföldön is. (Lásd a romániai lelkesedést!) S még jó, hogy csak „eltartottak”, s nem „kitarottak” vagyunk. Holott köztudott, hogy a szlovákiai magyarság munkájával milliárdos értékeket hoz létre, s adófizetőként sem alábbvaló az ország többi lakójánál. Ebből, vagy ezekből a tényezőkből akár statisztikai adatokat is készíthetnének, de a mai szlovák politikusok aligha volnának hajlandók azokat realitásként elfogadni. Nem is tehetnék, mert akkor abbéli állításaik, hogy nem vagyunk lojális polgárai Szlovákiának, dugába dőlnének. S nem egyéb miatt, minthogy bármely állammal szembeni lojalitás legmagasabb fokmérője az a teljesítményi hányados, amelyet egy-egy népcsoport megtermel, vagy megtermelt. Ugyanis a javak megtermelése az egész közösséget szolgálja, függetlenül attól, hogy ki milyen nyelven álmodik, vagy káromkodik. Persze a jelenkori szlovák politikusok a lojalitás mércéjét egészen máshol keresik. Ám ez a más, amiként látjuk és tapasztaljuk, nem javakat, hanem ellentéteket „termel”. Ahogy e mindenre kész „elit” vélekedését olvastam, arra gondoltam, hogy egyszer el kéne szánni magunkat arra, hogy megmutassuk - csakhogy legyen értékelhető példa számunkra —, miként is nézne ki Szlovákia hétköznapi gyakorlatában, ha „lemondanánk” eddigi lojalitásunk gyakorlatáról. Ha mondjuk ősszel nem szántanánk fel a földet - csak úgy mellékesen: több, mint félmillió hektár mezőgazdasági terület van magyar tulajdonban még mindig - s nem vetnénk búzát, árpát, repcét, kukoricát a Csallóközben s a Mátyusföldön, vagy a Bodrogközben; ha nem aratnánk le a gabonatermést, ha nem nevelnénk sertést, szarvasmarhát, baromfit; ha nem fejnénk meg a teheneket... Vagy ha - volt már erre egy kisded kísérlet - elrekeszte- nénk a főutakat mondjuk Ágcsernyőtől Pozsonyig; nem tovább és nem többet, csupán ezt az alig hétszáz kilométeres határsávot. S mindezt csupán kísérletként, a nyelvtörvény, vagy a készülő alternatív oktatás elé vetett gátként... Ugyan rájönnének-e akkor ezek a kövérkés uraságok arra, hogy mi a lojalitás valódi jelentése - és értéke?! * * * Augusztus végén megkaptam a kiadótól a felmondásomat; három hónapra szól, s eszerint december elsejétől vagy állástalan leszek, vagy nyugdíjas. Igen nehezen tudok egyenesbejönni magammal, nyomasztó ez a félreállítottság-érzés. Tanulom azt a „másféle magányt”, ami ezután következik. Hogy ebből a lehetetlen helyzetből kikecmeregjek, kemény munkába fogtam. Katonaidőm eltemetett élményeit-emlékeit poroltam le, előbb egy hosszabb novella szándékával, de alig két hét alatt vagy ötven oldalnyi szöveget írtam, s mert ebből épült, s már korábban elkészült Vanek őr- nagy-ot is beleépítem a maga helyén a cselekménybe. így, ha sikerül befejeznem, 68
