Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 12. szám - Lászlóffy Aladár: Bánkok vagy bunkók

kettős és a trianoni francia felnégyelés közé esik, szinte pontosan középre. Ha tetszik, akár szimmetria-szünetnek is Töhötöm, tarthatom, tekinthetem.

A pax romana s az angol birodalmi „kohézió”, a náci, nagyorosz vagy szovjet kíméletlenség és birodalmi mohóság közti analógiák mind-mind azt bizonyítják, hogy a történelem kezdete óta az országalapítás-építés technológiája változatlan: nem a méltányosságra, hanem az erőre, erőszakra épülhet csupán. A későbbi, újabb és legújabb korokban a „civilizáció” vagy annak látszata csak lengéscsillapító; a „törvényesség” (legalitás, legitimitás) pont olyan dzsungel-törvény a javából. Különben akinek az a vágya, egyedenként és embercsoportonként, hogy tiszta maradjon a keze s a lelkiismerete, abból induljon ki, hogy már a gondolat is, hogy a véled ellenkezőt lángszóróval lesepred - unetikusl Már a gondolata is! Ha a tiéd. Persze, ha másnak sikerül téged kiszorítani, kiirtani hasonló módszerekkel, az az ő dolga, baja, az ő lelkiismereti kérdése. Ha szerencséje van, még „erkölcsi” megtorlás se fog járni érte. Te maradsz a csonkjaiddal s a sebeiddel. S a fehér lelkeddel, ugyebár. Egy biztos: nem magas lovon ülve, hanem nyomorék koldusként jut az ember az effélék végiggondolására. Mindez mindenkit addig nem érdekel, amíg az erőfölény az ő oldalán áll és nem sokat tűnődik azon, hogy a másik fél szenved, vergődik, dühöng, lázad, egyáltalán mit gondol az, akinek rossz, arról, ami neked jó? Különben nem lettek volna csaták, hódítások, bevonulások. Legfennebb olyan virágvasárnapiak, melyeket nem az emberi szerkezetre, hanem az istenire méreteztek. A spanyol meg portugál világbirodalmak, melyekben „sosem nyugodott le a Nap”, nem az önuralmon, a szelíd szeretet meg az önkéntesség elvén alapultak. A pánszlávizmus meg az iszlám éppúgy térített alkalmas időben, virulens szakaszaiban, mint a keresztény katolikus egyház, meg egyáltalán a „fehér ember”. És mindenki ugyanazzal igazolta, magyarázta a saját túlkapásait, embertelen eljárásainak jogosultságát: hogy ő az „igazi”, az egyedül méltó és üdvözítő, a végleges. És foglaltak. Honfoglaltak. Bele se pillantva a külső tekintet kukkerébe, periszkópjába.

* * *

Jutalom, létszükséglet vagy büntetés az emlékezet? Egyre senki sem akar másként emlékezni, csakis „székelyesen”: „Úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött.” Ez elég nagy baj, mert se a kárfelmérést, se a kölcsönös bocsánatkérést így nem lehet adagolni. Ha lehetne, akkor sem volna értelme. A dolog szerkezetéből következik, hogy egy honfoglalás nem ugyanúgy zajlik le, mint mikor a zenekar ünnepélyes hangolása közepette elfoglaljuk helyünket a piros plüssel borított karszékeken, legfennebb a bemászás-farolás közben egy-egy tyúkszemre, körömcipőre hágunk akaratlanul „ó, bocsánatot, pardont” rebegve, jobbérzésű esetekben belepirulva tulajdon ügyetlenségünkbe, mire a felszisszenések ellenére „nem tesz semmiket” söprűnk be végül. Ezt a teljes erőből elkövetett kihágást, felhágást, meghágást csakis jelen vérszegénységünk ellensúlyozására, mint (magas)Cé-vitamint írnám fel, gyógyszerfantázia nevén „1100”-ként, egyszeri kúrára, használatra. Persze akkor szóljunk az anyukáknak: a szomszéd gyerekeket se gyúrják fölöslegesen. Patro- na Poloniae ezt elvárhatja Patrona Romániáétól s Patrona Hungáriáétól is, elvégre ugyanabban a rövidáru-kereskedésben és csemege üzletben szoktak vásárolni s nem egyszer összefutnak a kassza előtt, belekukkinthatnak egymás önkiszolgáló kosarába. Csak tessék! Az idén nem veszünk több intoleranciát. Még van bőven a tavalyelőtti ellenségképből is, mely csodálatosan technikás módon: hangazonosításra lép működésbe; mint egy bank-kártya. Jezsuita és másik végén jakobinus, karbonári, Pecsovics és kossuthkutya, bachhuszár és bolsevik és fasiszta. Csupa kulcsszó és jelszó. Egy is elég egész városnegyedek betevő ideológiájának megmérgezésére.

58