Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 12. szám - Baka István: Isten a városban, avagy a Csodaszarvas pusztulása (hangjáték)
FIÚ: meglepetten, vonakodva. De hát én még sohase lőttem célba. CÉLLÖVÖLDÉS: Ó, az nem akadály, nagyon egyszerű; nézze csak! én betöltők, magának annyi a dolga, hogy ráállítsa a célgömböt a kiválasztott célpontra, aztán elhúzza a ravaszt. Mindjárt megmutatom. Lő. Látja, telibe találtam; ez a rózsa a magáé, adja oda a kedvesének! SZERZŐ: A Fiú közben szemügyre vette a céllövölde szegényes választékát. Az alsó sorokban pálcákra erősített papírvirágokra kellett lőni - egy lövés két forint, csak az eltört pálca érvényes; följebb céltáblák sorakoztak, ezekre három forintért öt lövést lehetett leadni, s ha az ötből három a tízesbe talált, műbőr tárcát, bólogató kutyát kaphatott a szerencsés kezű lövész, vagy fényképtartót, színes sztárfotóval. De a Fiút jobban érdekelték azok a vaslemezekből összeállított képek legfelül, melyeknek valamelyik alkatrészét a találat mozgásba hozta: a pörölyét emelő kovács lecsapott az üllőre, a szélmalom vitorlái sebesen forogni kezdtek, és volt még egy harmadik kép is, de erről nem tudta kitalálni, milyen mozgásra képes. Holdfényes erdei tisztáson különös fehér szarvas állt, hatalmas agancskoronát viselő fejét a telihold felé fordítva... A homlokára festették fel a célpontot. Ez a kép volt a legnagyobb, de a legmagasabbra téve, így csak egészen kényelmetlen testhelyzetben lehetett célozni rá. FIÚ: Nekem az a szarvas tetszik. Mi történik, ha beletalálok? CÉLLÖVÖLDÉS: Nem árulhatom el; majd meglátja. Egyébként jól választott: ez a legértékesebb darabom. Egy georgiai piktor festette jó ötven-hatvan éve. Tíz rubelt és egy palack cinandálit kapott tőlem. De elsőre nem ajánlom, az a legnehezebb. FIÚ: Nem baj, nincs vesztenivalóm. CÉLLÖVÖLDÉS: visszafojtott izgalommal. Hát jó, lássuk, mire megy. FIÚ: Nem, előbb mégis a virágokkal próbálkozom. CÉLLÖVÖLDÉS: Maga tudja. De a második lövésért már fizetni kell. Lövés. Gratulálok, ön egy őstehetség. Most már két rózsája van. FIÚ: Köszönöm. Magában. Pedig én a mellette levőre céloztam. CÉLLÖVÖLDÉS: Akkor most a szarvast? FIÚ: Igen. CÉLLÖVÖLDÉS: Öt forint. SZERZŐ: A Fiú vállához emelte a fegyvert, és a célgömböt - ahogy a Céllövöl- dés tanította - ráültette a szarvas homlokára... FIÚ: Sokáig céloztam; az izgalomtól verejtékpatakok indultak el az ujjaim közül, zúgott a fejem, vörös karikák ugráltak a szemem előtt... És már majdnem meghúztam a ravaszt, amikor öreges, de jól kivehető suttogást hallottam a hátam mögül... KOLDUS: hangja messziről. Ne lőj rá! Ő az én vadam. SZERZŐ: A Fiú megfordult, de nem látott senkit... FIÚ: Meggondoltam magam. CÉLLÖVÖLDÉS: ingerülten. De hát kifizetted, öcskös, mit szórakozol velem? Nem adom vissza a pénzedet. FIÚ: sértődötten. Nem baj, tartsa meg magának! Viszontlátásra! 14
