Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 12. szám - Baka István: Isten a városban, avagy a Csodaszarvas pusztulása (hangjáték)
visszafojtva. Nem tudtam elképzelni, hogyan kerülhetett ide, a mi erdőnkbe. Bár alakra gímszarvast formázott, a szőrzete és az agancsa ezüstfehéren szikrázott, bár, meglehet, ezt csak a holdfény okozta... Mégis volt benne valami kísérteties, mintha az összes eddig kilőtt kemeneci szarvas lelke testesült volna meg benne. Méltóságteljesen lépkedett a tisztáson, középre érve megállt, és fejét a telihold felé fordítva elbődült. De ez nem a tusakodást kereső bikák bőgése volt, amit már hetek óta hallottam mindenfelől - inkább fájdalmas, harcias hang, mintha egy lélek sírna a mennyország küszöbén, ahová nem nyert bebocsátást. A hideg futkosott a hátamon. Önkéntelenül keresztet vetettem, — pedig Magyary elvtárs tudja, hogy régóta nem vagyok vallásos. De legszívesebben leborultam volna a földre, kegyelemért könyörögve, mint az oltár előtt. SZERZŐ: Magyary Hunor és Hunfalvy Magor mindig együtt járt vadászni. Mindketten a város szélén álló Róth - illetve ahogy a háta mögött királyi tartása miatt nevezték: Ménrót elvtárs helyettesei voltak, s hamar belátták, hogy a bizonytalan kimenetelű rivalizálás helyett jobban teszik, ha mindenben együttműködnek. Hogy minden hatásköri túllépést elkerüljenek, Magyaryhoz tartozott minden, ami a föld felett van — a mezőgazda- sági gépgyártól a kéményseprő-vállalatig, Hunfalvy pedig rendelkezett mindazzal, ami a föld felett van - a csatornázási művektől a pincegazdaságig. A Csodaszarvas elejtésének dicsőségét éppúgy meg kellett osztaniuk, mint a város irányításának felelősségét. HUNFALVY: Ha ma sem jön elő, ki vagy rúgva, Tónikám. Megértetted? VADÁSZMESTER: Megértettem, Hunfalvy elvtárs. MAGYARY: Arról meg ne is álmodj, hogy bárhol elhelyezkedhetsz a mostani munkakörödben. Mehetsz a téeszbe trágyát hordani. Megértetted, Tónikám? VADÁSZMESTER: Megértettem, Magyary elvtárs. SZERZŐ: A vadászházba visszatérve, az elvtársak elkeseredett ivászatba fogtak. A vadászmestert utasították, hogy délre álljon a vadászház elé a dzsippel. Már világosodott, mire az utolsó demizson bort is elfogyasztották, és végre lefeküdtek. A Vadászmester délben odaállt a terepjáróval, eltakarította a tivornya nyomait, majd kiült a ház elé, és keserű gondolataiban elmerülve, egymás után szívta a cigarettákat. Gazdái még aludtak. 4. SZERZŐ: Az üres utcán az öregember maga mellé tette zsíros kalapját, és fejét . hátradöntve, csukott szemmel élvezte a napsütést. Ritkás, hosszú fürtjei, bozontos, ősz szakálla meg-megrezzentek nehézkes, sípoló lélegzetétől, időnként elégedetten kuncogott, mintha valami jól sikerült csínyt követett volna el. Csöppet sem zavarta, hogy az utcán nem jár senki, és az adományok számára kitett kalapja üresen tátong. Lábát kinyújtotta, s a felcsúszott nadrágszár sejteni engedte, hogy a rongyos, madzaggal megkötött tornacipő alá zoknit már nem sikerült kerítenie. Méregzöld zakója kivörösödött aranygombjait csak a Szentlélek tartotta. Egy önmagával és 11
