Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 11. szám - Gömöri György: Két epizód ötvenhat novemberéből
Gömöri György Két epizód ötvenhat novemberéből JL ™ ovember negyediké után körülbelül egy hétbe került, amíg magunkhoz tértünk. A bölcsészkar épületét Marián ezredes javaslatára (parancsára?) még a második szovjet beavatkozás napján kiürítették a fiúk, elvitték onnan az összes fegyvereket; állítólag a Piarista-házat Budáról kitűnően be lehetett lőni, értelmetlen lett volna az ellenállás. De november második hetében újjáalakult az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság. Eldöntöttük, hogy tovább dolgozunk, amíg lehet legálisan, s ha már nem lehet, illegálisan; védjük a forradalom eszméit és a diákság érdekeit. Egyelőre a röpcédulázást leszámítva nem sokat kezdeményeztünk; igaz, kapcsolatba léptünk a munkástanácsokkal és támogattuk általános sztrájkra való felhívásukat, ami a munka felvételét a szovjet csapatok kivonásától tette függővé. A sebtében összetákolt Kádár-Münnich kormány, illetve maga az egyelőre elég bizonytalannak látszó Kádár még lehetőségként emlegette a nép követelését: „Mihelyt a rend helyreáll, tárgyalásokat kezdünk a szovjet csapatok kivonásáról”, csakhogy ennek az ígéretnek alig volt hitele, hiszen olyan ember szájából hangzott el, akit a szovjet birodalom tankjai kényszerítettek rá a forradalmasodott országra. Az utcákon már abbamaradt a lövöldözés, s így egy hűvös reggelen elindultunk, hogy a Kossuth Klubban stencilen lehúzzunk pár száz röplapot az általános sztrájkról. Társam az akkor még újságíró-szakos (ma Washingtonban, az Amerika Hangjánál működő) Csernus Ákos volt, akivel szerencsésen el is jutottunk a Múzeum utcáig. A klub akkori titkára (magas, jóképű, bajuszos fiatalember, akinek a nevét, sajnos, elfelejtettem) készségesen beinvitált a szobába, ahol a sokszorosítógépet tartották és tüstént munkához láttunk. De Ákos alig tette föl a stencilt a gépre, amikor dörömböltek. Orosz katonák, házkutatás. Hozzánk is bejön egy kis ruszki és mindjárt a lényegre tér:- Aruzsije nyet?- Nyeet, nyet, á dehogyis van fegyverünk! - rázzuk a fejünket, miközben Ákos egyre csavarja a gépet és készülnek a sztrájkra fölhívó röplapok. A ruszki még álldogál egy darabig, aztán biccent és elmegy. Öt-tíz perccel később végeztünk is és megyünk be a titkártól elköszönni. Az meg csak áll az ablaknál és zsebkendőjével törölgeti a homlokát — nem is vettük észre, hogy ilyen meleg van a teremben.- Hát gyerekek - mondja aztán - ezt megúsztok. Nem a röplapokról beszélek, mert ezek egy szót sem tudtak magyarul és nem volt velük tolmács, hanem a színpad... (akkor még volt egy színpadszerű dobogó a nagyteremben), gyerekek, a színpad alul tele van fegyverekkel! A nemzetőrök hagyták itt őket negyedikén-ötödikén, aztán nem jöttek értük. Most képzeljétek el, ha ezt megtalálják! A másik novemberi epizód kevésbé mulatságos, de azt hiszem, tanulságos. 1956. november negyediké után megkezdődtek a deportálások: a szovjet katonák százszámra szedték össze és vagonírozták be a fegyveres harcban való részvétellel gya95
